Nem szabad a növekedés kárára csökkenteni a költségvetési deficitet

A hetekben fogadta el az Országgyűlés a 2017-es zárszámadást. Hogyan sikerült végrehajtani a tavalyi költségvetési törvényt, melyek a zárszámadás tanulságai?

A 2017-es költségvetésben eredetileg 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel számoltunk, ehhez képest 4,1 százalékkal emelkedett tavaly a GDP. Ez döntő részben a hatéves bérmegállapodásnak köszönhető, amely a költségvetési keretek betartása mellett eredményezett magasabb növekedést. Azt is mondhatjuk, hogy 2017 volt a próbaéve az erőteljes béremelésre és egyidejű adócsökkentésre épülő gazdaságpolitikai megállapodásnak. Most már látjuk: a magasabb növekedést úgy értük el, hogy a költségvetés egyensúlya is fennmaradt. Az államháztartás uniós módszertan (ESA) szerinti GDP-arányos hiánya 2,4 százalék helyett 2,2 százalék lett, emellett az adósságrátát is tovább tudtuk csökkenteni. Mindez jó alapot adott az újabb béremeléseket és adócsökkentéseket tartalmazó 2018-as költségvetés megalkotásának és végrehajtásának.

A folyamatosan csökkenő já­ru­lék milyen hatással van a költség­vetésre? Nem borítja fel az egyensúlyt, fenntarthatók a társadalombiztosítási alapok, vagy más forrásokból kell pótolni a hiányukat?

Úgy gondolom, nem az egyes alrendszerek, hanem az államháztartás egészének fenntarthatóságára kell koncentrálnunk. A szociális hozzájárulási adó (szocho) kulcsának csökkentése az egészségbiztosítási alap, és a nyugdíjalap bevételeit mérsékli, ugyanakkor az emelkedő béreknek, a nagyobb foglalkoztatottságnak és az ebből származó fogyasztásbővülésnek köszönhetően a személyi jövedelemadó és az áfabevételek is növekednek. Vagyis az adókulcsok csökkentéséből származó bevételkiesést ellensúlyozza, sőt meghaladja a gazdaság bővüléséből származó többletbevétel. A költségvetésen belül eddig is voltak transzferek. A központi költségvetésbe érkező többletekből az alapok kieső bevétele, sőt többletkiadása is finanszírozható. Így például az egészségügyi dolgozók béremelésének vagy a nyugdíjprémiumnak a fedezete is rendelkezésre állt – úgy, hogy az államháztartás egészének stabilitását megőriztük.

Hogyan látja az idei költségvetés helyzetét? Miként alakulhat az adósságráta és a hiány?

Ma már nem az a kérdés, hogy 4 százalék felett lesz az idei GDP-bővülés mértéke, hanem az, hogy a 4 vagy az 5 százalékhoz áll majd közelebb a végleges növekedési adat. A harmadik negyedévben a tisztított adat szerint 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, és bár az utolsó három hónap számaira még várni kell, az nyugodtan kijelenthető, hogy a költségvetésben tervezett 4,3 százaléknál magasabb lesz a növekedés. A gazdaság erőteljes fejlődésének köszönhetően eredményes év van mögöttünk, Magyarország egyre jobban teljesít, és a növekedés minden várakozást meghalad. Sok hasonlóságot látok a tavalyi költségvetéssel, ugyanis több adóbevétel érkezett az államkasszába a tavalyi év azonos időszakához képest, egyúttal a büdzsé pénzforgalmi kiadásai is meghaladják a tervezett összeget. Ez utóbbi elsősorban az uniós források megelőlegezése miatt alakul így, azzal, hogy év végéig még több százmilliárd forintnyi forrást várunk Brüsszelből, és még így is jelentős előfinanszírozói pozícióban lesz az állam. Érdemes tudnunk, hogy az uniós támogatások megelőlegezése nem befolyásolja az eredményszemléletű ESA-hiányt. Emiatt is látjuk úgy, hogy a 2,4 százalékos hiánycél nincs veszélyben, sőt a tervezettnél magasabb gazdasági növekedés és adóbevételek miatt alacsonyabb hiányt kellene elérnünk. A GDP-arányos államadósság – mely tartalmazza az Eximbankot is – a tavalyi évhez képest idén érdemben tovább csökkenhet. A konkrét mértékre az éves GDP ismeretének hiányában ma még nehéz pontos számot mondani. Úgy látom ugyanakkor, hogy mind az Alaptörvény államadósság-csökkenést előíró passzusának, mind pedig az erre vonatkozó uniós szabályoknak meg fogunk felelni. Persze nem pusztán a szabályok betartása miatt kell csökkenteni Magyarország tartozását, hanem mert ez alapvető gazdasági érdekünk is. A 2010 előtt 80 százalék fölé emelkedett adósságrátát érdemben tudtuk csökkenteni, de az Alaptörvényben meghatározott szintre történő lefaragása hosszabb időt igényel.

A jövő évi költségvetésben 311 forintos euróárfolyammal kalkuláltak, ennél, úgy tűnik, magasabb lehet a tényleges átváltás. Hogyan befolyásolhatja ez a büdzsé végrehajtását?

A költségvetésben szereplő 311,3 forint per eurós árfolyam – az úgynevezett technikai feltételezés – az előkészítés előtti három hónap átlaga alapján alakult ki. Fontos hangsúlyozni, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja, a forint szabadon lebeg. Ha év közben tartósan eltér az árfolyam a tervezettől, annak van hatása az előirányzatokra, többletkiadást és többletbevételt is eredményezhet. Azonban számításaink szerint ezek a hatások kiegyensúlyozzák egymást. Az árfolyam változása a devizában fennálló kötelezettségeink miatt közvetlen hatásként az adósságszintet emeli. Ezért érték, hogy a 2010-es 50 százalék körüli szintről 20 százalékra csökkent a devizaadósság aránya, és célszerű a külföldi jelenlétünk fenntartása mellett az arány további csökkentése. Emellett fontos szempont, hogy a kamatkiadások egyre nagyobb mértékben a belföldi finanszírozóknak, kiemelten a lakosságnak hoznak bevételt, hiszen ez az ő jövedelmi helyzetüket és nem a külföldi finanszírozókét javítja.

Elemzők azt is pedzegetik, hogy jövőre akár többletes lehet a pénzforgalmi egyenleg. Elképzelhető, hogy ez valóban bekövetkezik? Mire fordítják, ha tényleg így alakul?

Meg kell fordulnia annak a trendnek, hogy a megelőlegezett források emelik a pénzforgalmi hiányt. A már kiutalt összegek ellenértéke a következő időszakban érkezhet be az államkasszába, ami az ESA-egyenlegnél kisebb pénzforgalmi hiányhoz vezet, és egyben az adósság csökkentéséhez is nagymértékben hozzájárulhat. A jövő évi költségvetés csaknem ezermilliárd forintos pénzforgalmi hiánnyal kalkulál, amelyet a pluszban beérkező uniós források csak részben mérsékelhetnek. Azt gondolom, hogy a bejövő forrásokat az adósságráta csökkentésére érdemes használni, különösen, mivel azokat az ESA-egyenleg számításakor már egyszer bevételként el kellett könyvelnünk. Véleményem szerint a következő évek gazdaságpolitikájának változatlanul szem előtt kell tartania a fiskális fegyelmet. Ez alatt nem pusztán a 3 százalék alatti hiányt értem, hanem azt is, hogy látnunk kell a világ jegybankjainak szigorító lépéseit, amelyek az államadósság finanszírozási költségeinek növekedését eredményezhetik, valamint figyelnünk kell az esetleges kívülről jövő negatív reálgazdasági folyamatokra. Épp ezért célszerű az adósságrátánk csökkentése, és ennek előfeltételeként szolid hiányszintek meghatározása. Nem véletlen, hogy sok ország már egyenesen pozitív szaldójú költségvetést tervez. Bízunk az érdemi gazdasági növekedésben, de szükséges minden eshetőségre felkészülni.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja