BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtorpant a kínai óriás

Gyorsuló ütemben csökkent Kína exportja és importja szeptemberben.

Gyorsuló ütemben csökkent Kína exportja, importja pedig már az ötödik egymást követő hónapban esett vissza szeptemberben újabb jeleként annak, hogy lassul a gazdasági növekedés az élénkítést célzó intézkedések dacára.

A kínai vámszolgálat hétfőn közzétett adatai szerint szeptemberben a kivitel dollárban számított értéke éves összehasonlításban 3,2 százalékkal esett vissza, ami február óta a legrosszabb adat. Elemzők 3 százalékos csökkenésre számítottak az augusztusban mért 1 százalékos zsugorodás után.

A behozatal dollárban számolt értéke 8,5 százalékkal csökkent, jóval nagyobb mértékben az 5,2 százalékos visszaesést valószínűsítő elemzői várakozásoknál és az augusztusi, 5,6 százalékos mérséklődésnél.

A kínai külkereskedelmi mérleg 39,65 milliárd dolláros többlettel zárt szeptemberben, míg elemzők 33,3 milliárd dollárra számítottak az augusztusi 34,83 milliárd dolláros szufficit után.

Jüanban számolva Kína teljes exportjának értéke 0,7 százalékkal, az importé pedig 6,2 százalékkal csökkent szeptemberben éves összevetésben.

Fotó: AFP

A politikailag is különösen érzékeny amerikai relációban a külkereskedelmi többlet Kína javára 25,88 milliárd dollár volt szeptemberben, csökkent az augusztusi 26,96 milliárd dollárhoz képest. A kínai export értéke 17,8 százalékkal 36,5 milliárd dollárra, az importé pedig 20,6 százalékkal 10,6 milliárd dollárra süllyedt.

Az év első kilenc hónapjában Kína dollárban számított többlete éves összehasonlításban mintegy 2 százalékkal, 221,3 milliárd dollárra mérséklődött az Egyesült Államok vonatkozásában. A kínai kivitel értéke 10,7 százalékkal, 312 milliárd dollárra csökkent, míg az importé 26,4 százalékkal, 90,6 milliárd esett.

A kedvezőtlen adatok azt sugallják, hogy a kínai kormányzat eddig alkalmazott gazdaságélénkítő intézkedései nem tudták ellensúlyozni a tartósan gyenge belső kereslet, valamint a jelentős részben az amerikai-kínai kereskedelmi háború kiváltotta világpiaci bizonytalanság negatív hatásait.

Washington szeptember 1-étől újabb, több mint 125 milliárd dollár értékű kínai importtermékre vetett ki pótvámokat, amire válaszul Peking szintén büntetővámokat vezetett be egyes amerikai árucikkekre. Megfigyelők szerint a szeptemberi kiviteli adatokra ez olyan módon lehetett hatással, hogy egyes kínai vállalatok még az újabb pótvámok életbe lépése előttre, vagyis július-augusztusra időzíthettek nagyobb szállítmányokat, a magasabb költségek elkerülése érdekében.

Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi főtárgyalói a múlt hét végén Washingtonban ültek össze ismét újabb egyeztetésekre, amelyeken a felek közlése szerint sikerült felvázolni a konfliktus lezárását biztosító megállapodás első szakaszát. Donald Trump amerikai elnök ennek hatására elállt attól a tervtől, hogy október 15-től 250 milliárd dollár értékű kínai árucikkek esetében 25-ről 30 százalékra emeljék a pótvámokat. Arról viszont még nem döntött Trump elnök, hogy a december 15-re tervezett, összesen 160 milliárd dollár értékű kínai termékre vonatkozó legújabb pótvámokat hatályba léptetik-e vagy sem.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.