BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfél éves mélyponton maradt a német infláció

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatai erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank monetáris politikájára.

Az előző havival megegyező, másfél éves mélyponton maradt novemberben az éves összevetésű infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.

Novemberben, az egy évvel korábbihoz képest, mindössze 1,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, míg októberhez képest 0,8 százalékkal csökkentek.

Októberben éves szinten ugyancsak 1,1 százalékkal, havi bázison pedig 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

A gyakran változó

energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,6 százalék volt, havi szinten pedig 0,9 százalékkal csökkent novemberben.

Fotó: Pixabay

Novemberben

  • a lakhatási költségek (lakbér, víz, áram, gáz, fűtés) 1,2 százalékkal emelkedtek éves bázison.
  • Az élelmiszerek, valamint a szolgáltatások 1,8 százalékkal drágultak,
  • az üzemanyagárak viszont 10,3 százalékkal csökkentek.
  • Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) novemberben 1,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben viszont 0,8 százalékkal esett. Októberben az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 0,9 százalékkal, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőtt.

    Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi,

    mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.

    Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.