BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem duplája a deficit a tervezettnek

A pénzforgalmi hiány az első négy hónapban duplája volt az időarányosan tervezettnek, a 480 milliárd forintos tartalékok lassan kimerülhetnek.

Az államháztartás pénzforgalmi hiánya a tervezett 367 milliárd forint csaknem duplájára, 727,4 milliárd forintra rúgott az év első négy hónapjában – derült ki a Pénzügyminisztérium (PM) részletes államháztartási adataiból. Ebből a költségvetési deficit a tervezett 359 milliárd forintot 70 százalékkal lépte túl, ami azt jelzi, hogy

időarányosan rosszul áll az államháztartás, és valóban indokolt lehet a hiánycél emelése.

A konvergenciaprogramban 3,8 százalékos hiánycél szerepel (igaz, ez nem pénzforgalmi, hanem eredményszemléletű, nem veszi figyelembe az uniós források áramlását). Ez azt jelenti, hogy az eleve felpörgetett, első négyhavi kiadások tovább emelkednek az állami hitelprogramok és a bértámogatások miatt.

Fotó: AFP

A központi költségvetés bevételei a január–áprilisi időszakban elérték az előirányzat 36,3 százalékát, ami meghaladja az időarányos teljesítést, és jóval több a 2019 azonos időszaki 30,9 százaléknál

– olvashatjuk ki az adatokból. A bevételi oldal túlteljesítése ennek fényében meglepő lehet, hiszen a koronaválság miatt tetemes adóbevételektől esett el az államkassza – igaz, egyes adónemekből kifejezetten sok folyt be. A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei a tervezett 43 milliárd forint helyett már az első négy hónapban 228 milliárd forintot tettek ki, vagyis 535 százalékban teljesült a 2020-as évre szóló bevételi terv, ebből 150 milliárd forint a Ginop nem uniós bevételéhez köthető forrás. A központi költségvetésnek időarányosan többletforrásai származtak a többi alrendszertől: az önkormányzatoktól például 21 milliárd forint folyt be a tervezett 43 milliárdból, emellett a befizetések a központi maradványalapba már 271 milliárd forintot tettek ki.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.