BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átformálja a piacokat a globális csiphiány

A csiphiány nem csupán az autóipart sújtja, az áldozatok között vannak az okostelefonokat és a hálózati eszközöket gyártó cégek is, és persze néhány győztes sziluettje is kezd kirajzolódni.

A globális félvezetőhiány szétzilálta a technológiafüggő iparágak alkatrészellátását, és számos érintett cég részvényárfolyamát is megperzselte. Az autóipari papírok például, amelyek nagyjából az év elejére érték el a járvány előtti szinteket, most az újra fellángoló pandémia és a csiphiány kettős szorításába kerültek. A Bloomberg World Auto Manufacturers Index (globális autó­ipari index) a január 25-én elért lokális csúcsához képest már 14 százalékos mínuszban van.

Az okostelefon-gyártók papírjait eddig kevésbé viselte meg a csiphiány. A jelenségről még tavaly novemberben az elsők között beszámoló Apple részvényei például azóta 5 százalékkal drágultak.

Fotó: Shutterstock

A kínai Xiaomi viszont, amely csütörtökön referált a következő néhány negyedévet érintő gondokról, 4,4 százalékkal gyengült.

A fogyasztói elektronikai termékeket előállító cégek a piaci zavarokra hivatkozva ugyanakkor most végre árat emelhetnek – mondta a Bloombergnek Neil Campling, a Mirabaud Securities elemzője. Ebben az ágazatban nem gyengülnek a részvényárfolyamok, mert eleve hatalmas a kereslet a termékeik iránt – tette hozzá. Jó példa a Lenovo, amelynek kurzusa augusztus óta megduplázódott, holott éppen akkor derült ki, hogy a félvezető-beszerzés akadozása miatt csökkent a cég profitrátája.

A Sony februárban adta hírül, hogy az alkatrészellátás szűk keresztmetszete miatt nem tud elég játékkonzolt piacra dobni. Ennek ellenére a részvényei 21 éves rekordot értek el a múlt hónapban, bár március végére már ahhoz képest 8 százalékot veszítettek értékükből. A Samsung csipgyártó divíziója ugyan profitál az extra keresletből, ám a cégnek el kellett halasztania az új Galaxy Note okostelefon piaci bevezetését. A hálózatieszköz-gyártókhoz is begyűrűzött a krízis. A kínai DigiTimes szakmai hírportál írta, hogy a beszállítók a termékekhez szükséges processzorok szállítási határidejét 50 hétre növelték.

Ellentmondásos a csipgyártók helyzete is. Janardan Menon, a Liberum Capital elemzője úgy véli, nagyon erős lesz ezeknél a cégeknél az első negyedév.

A részvényárfolyamok viszont várhatóan ezután sem törnek ki – folytatta Menon –, mivel a piacon sokan már a félvezetőipar ciklikus fellendülésének végét borítékolják. Európában az Infineon 12 százalékkal drágult az év eleje óta. Az Egyesült Államokban a Philadelphia Félvezetőszektor Index 11, a Texas Instruments 15 százalékkal emelkedett. A tajvani TSMC kurzusa idén 11 százalékkal hízott, de éves csúcsához képest már 12 százalékkal gyengült. Az igazi nyertesek viszont a félvezetők előállításához szükséges berendezések, felszerelések beszállítói, hiszen az Inteltől a kínai SMIC-ig egyre-másra jelentik be a gyártók az új beruházásokat, a csipgyártás bővítését. Az elmúlt hat hónapban a kaliforniai Applied Materials és Lam Research papírjai 100, illetve 77, míg a holland ASML Holding részvényei 74 százalékkal száguldottak.

A Renesasnél még nagyobb a gond

A japán Renesas csipgyártó cég nakai telephelyén pusztító tűzvész következtében – az első felmérés eredményével szemben – a leégett üzemben nem egy hónapig, hanem jóval azon túl is állhat a termelés – írta a japán Nikkei gazdasági hírportál. A haváriában ugyanis nem 11, hanem 17 gépsor rongálódott meg. A Renesas szállítja a globális autóiparnak a beépített mikrovezérlőegységek 30 százalékát, az érintett üzem kétharmad részben autógyáraknak termelt. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.