BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már nyolc hónapja nem fizetnek a kórházak a beszállítóknak

Júniusra a kifizetetlen számlák összege fél milliárd forinttal csökkent, de továbbra is 41,5 milliárd forint halmozódott fel.

Június végén a kórházak adóssága ötszáz millió forinttal csökkent, és 41,5 milliárd forinton állt a május végi 42 milliárd forinttal szemben - ez derül a Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adataiból. Áprilisról májusra viszont még 9 milliárd forinttal nőtt a kifizetetlen számlák összege.

Már nyolc-kilenc hónapja nem fizetnek a medicinai vállalkozásoknak az intézmények, mondta a VG-nek Rásky László a kórházak beszállítóit képviselő Orvostechnikai Szövetség(OSZ) főtitkára. A mostani adósság fele már biztosan az orvostechnikai beszállítók felé áll fenn. Probléma, hogy a kórházak már nem is „csepegtetnek”, tehát gyakorlatilag semmit nem fizetnek az orvostechnikai vállalkozásoknak.

Fotó: Simon Móricz-Sabján

 

Egyelőre az eszköz megrendelésekben sem érezhető, hogy beindultak voltak az elektív (előre tervezett) műtétek, ennek pedig két oka van véli a szakember, az egyik, hogy az intézmények nagyon óvatosak: főként pénzügyi okokból, de a humánerőforrás is korlátos. Másrészt a nyári időszakban általában is kevesebb műtétet végeznek, leginkább a szabadságolások miatt.

Egyelőre az OSZ-nek nincs hivatalos információja arról, hogy a kormány foglalkozna az adósságrendezés kérdésével. De Rásky László szerint nyár végén, legkésőbb ősz elején szükség lenne a konszolidációra.

Egyébként MÁK adatai szerint a 41,5 milliárd forintból az állammal szemben fennálló tartozás összege 0,3 milliárd forint a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás pedig 41,2 milliárd forintra rúg, amelyből 0,8 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul.

A MÁK kiemelte, az adatszolgáltatásra kötelezett 600 intézményből valamennyi teljesítette kötelezettségét. Az adós intézmények száma 294, ebből kizárólag 30 nap alatti tartozással 142 intézmény rendelkezik.

Érdekesség, hogy a Honvédkórház adóssága egy hónap alatt 789 millió forintról 184 millió forintra csökkent, ennek hátterében szakemberek szerint az is állhat, hogy a Honvédelmi Minisztérium anyagi eszközökkel segített a kórháznak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.