Két-három éven át tartó krízissel kell megküzdenie a magánegészségügynek is, a humánerőforrás-hiány a privát szektorra is jellemző – hangzott el a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (Meta) online webináriumán. Kiemelték, a magánszolgáltatóknál is hatalmas verseny van az orvosokért.

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A hazai összes egészségügyi kiadás 3 ezermilliárd forintos kasszájából 950 milliárd forint a magánjellegű, amiből 102 milliárd forint köthető az egészségpénztárakhoz és az egészségbiztosítókhoz – mondta Váradi Péter, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének alelnöke. Az egészségügyi magánkiadás Magyarországon 32,5 százalék körül alakul, ami európai uniós összevetésben is magasnak számít.

Kiemelte: még a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint is a háztartások 11,6 százaléka szembesül katasztrofális egészségügyi kiadással.

A szolgáltatási kiadásokat sorolva Váradi Péter elmondta, 2021-ben a biztosítók esetében 15 százalék, az egészségpénztárak esetében pedig 8 százalékos volt a növekedés. A kiadások a biztosítóknál 16 milliárd forintra rúgtak, az egészségpénztárakon keresztül pedig 55 milliárd forintot költött el a lakosság 2021-ben.

Az egészségbiztosításoknál a béren kívüli juttatások rendszerében történt változás miatt a juttatások visszaszorultak, ezt pedig a pénztárak úgy próbálják meg egyensúlyban tartani, hogy bővítik a szerepkörüket, például néhányan már felvállalták a betegutak megszervezését is.

Kiemelkedő fejlődési lehetőséget lát az egészségbiztosítások szegmensében Oláh Attila, a Groupama Biztosító egészségbiztosítási üzletágvezetője. Kiemelte: a járványidőszak alatt a magánbiztosítók és az egészségpénztárak szerepe is felértékelődött. Meglátása szerint a hazai egészségügyi ellátás hatékonyabb lehetne, ha az állami egészségügyi ellátásban az egészségbiztosítások kaphatnának egy kiegészítő szerepet, ezáltal a lakosságot is jobban lehetne ösztönözni az öngondoskodásra. Véleménye szerint az együttes gyógyítási folyamatban jókora terheket tudnának levenni az állam által finanszírozott betegellátásról. Az egészségbiztosítók szolgáltatásfinanszírozását 25-30 milliárd forintra becsüli, jellemzően a díjbevétel 60-70 százalékát fizetik ki az egészségügyi szolgáltatóknak.

Magyarországon egy friss kutatás adatai szerint a 18–24 évesek több mint fele járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, a 25–34 éveseknek pedig a 60 százaléka vette igénybe a magánegészségügy szolgáltatásait. Az 55–64 éves korosztályból a betegek harmada járt magánellátónál.