Aki a kiskosztümöt kozmetikai köpenyre cserélte, és bejött neki

Igaz, hogy évek óta napi tizennégy-tizenhat órát dolgozik? 

– Most nyári szünet van, ezért a gyerekekkel is kirándulunk, plusz éjszakánként pakolok, mert szeretnénk kiadni a budapesti házunkat, de ha itthon vagyok, akkor igen. A kozmetikába kettesével-hármasával érkeznek a vendégek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy én kezeljem őket. Négy kezelőben is tudok párhuzamosan dolgozni – más a hangulat, mint ha csak egy emberre koncentrálnék két órán át, de a vendégek tolerálják, mert inkább így, mint sehogy. 

Cégvezetőként miért végez még kozmetikai kezeléseket? Hiszen, ahogy egy interjúban említette, ilyenkor gyakorlatilag nem keres pénzt, mert nem a marketinggel vagy a termékfejlesztéssel foglalkozik, ami arányaiban már többet hoz a vállalkozásának. 

– Ez valóban nem logikus döntés, de meg szoktam ideologizálni. Például mert szükségem van a vendégek face-to-face visszajelzésére, látnom kell, hogy hat a termék, érdekel a véleményük. De igazából ez az irántuk érzett felelősségről szól. Gyakran előfordul, hogy veszek egy pluszrepülőjegyet, és többször utazok haza a régi vendégeim miatt, mint eredetileg terveztem – bármennyire is ellentmond ez az észérveknek.

Gazdasági mérnökként, külkereskedőként végzett, mielőtt mesterkozmetikus lett, majd manufaktúrát épített. A korábbi munkáit is ekkora hévvel, szenvedéllyel végezte? 

– Számomra egyértelmű, hogy ha csinálok valamit, akkor azt fél szívvel nem érdemes. Elvégeztem tizenöt éve a bankárképzőt is, de hamar felmértem, hogy rossz bankár lennék, ezért abba bele sem kezdtem. Akkor már született két gyerekem, és miután felnőttképzésben is el lehetett végezni a kozmetikusiskolát, belevágtam. Annyira magával ragadott, hogy folyamatosan tanultam, két-három leckével az osztály előtt jártam. Éreztem, hogy ez az én utam. Mindennap belehalok, hogy még ezt is bele kell préselnem a napomba, de jólesik. Ha megtalál az, ami a tiéd, akkor nem számolod, mennyi energiát tettél bele, hány kávét ittál meg, hogy ébren maradj, és mennyire sajnálod magadat emiatt – mert mindegy. Bedarál, és ezt élvezed. A gyerekeimnek is mindig azt mondom, hogy azt a tevékenységet kell megtalálnotok, amiért fizetnétek is, csak csinálhassátok. És az biztos, hogy jövedelmező lesz, mert nem lehet másképp.

Nem minden kozmetikus talál ki és alkot meg saját termékeket, vagy rak össze huszonöt fős céget két országban. Ez már az elején benne volt a pakliban? 

– Nem. Én eleinte már attól boldog voltam, ha a mesteremnél a kozmetika vécéjét tisztíthattam. Úgy éreztem, ez a világ közepe. Majd jött az anyám, és másfél órát beszélt arról, hogy ez milyen megalázó, miért nem megyek vissza a jól fizető, kiskosztümös állásomba. Én viszont tudtam, hogy hol vagyok otthon. De nem voltak nagy ívű terveim. Évekkel később egy vendégem azt mondta, figyeljem meg, nekem még saját termékeim lesznek. Erre kinyílt bennem egy ajtó, amiről addig nem is tudtam, és arra gondoltam: miért ne? Akkor már régóta gyűjtöttem a receptúrákat, több száz éves írásokat tanulmányoztam, bőrgyógyászati leiratokat, tanulmányokat, cikkeket olvastam és írtam is szaklapokba. Gondoltam, indításképp megpróbálok egy vegyészmérnökkel összerakni egy hidratálókrémet. Elmondtam a komponenseket, hogy milyen tulajdonságai legyenek, mutattam egy etalont, hogy miként nézzen ki, és elkezdtük. Ez a ma is meglévő termékem jó pár díjat nyert. Ezt követte egy arclemosó, majd különböző problémamegoldó szérumok. Kitapasztaltam, mely gyógynövények milyen problémákra hatnak, ezeket próbálgattam a vendégeken, akik folyamatosan gyűltek – miközben született még két gyermekem, és ma már négyük anyukája vagyok. 2015-re összeállt az első hat termék, és akkor nyitottuk meg Magyarország szerintem máig legnagyobb kozmetikai szalonját háromszáz négyzetméteren. Mert azt is láttam, hogy igény van arra, hogy párhuzamosan két-három vendéget kezeljek, ehhez viszont nagy terület kell. Ma már a csapatommal 600-700 kezelést végzünk egy hónapban. 2019-ben elegem lett a termékeinket gyártó laborok minőségi hibáiból, ezért kitaláltuk, hogy építünk egy saját labort. Itthon nincs kozmetikaivegyész-képzés, ami hatalmas hiátus – emiatt sem volt könnyű felépíteni a csapatot. Egy szakgyógyszerésszel kezdtünk, most kilencen dolgoznak a laborban. A napokban megérkezik az első százkilós keverőnk, ami minden krémkészítő cég életében mérföldkő, úgyhogy erre nagyon büszke vagyok. Az, hogy közel harminc nemzetközi elismerést, köztük a legjelentősebb termékdíjakat is begyűjtöttük, óriási visszaigazolás. 

A cégvezetői skilleket tanulta, vagy folyamatosan nőtt fel az újabb és újabb feladathoz? 

– Nagyon sokat kellett fejlődnöm. A férjem tizenöt évig irányított egy fogászatot, ő sokat segített, ha elakadtam. Úgy felmondani valakinek, hogy annak a másik is örüljön, művészet, én erre törekszem. Még nem sikerült, bár már nem vagyok két napig rosszul egy ilyen beszélgetés előtt. A rossz munkamorállal, az amatörizmussal társuló öntudattal nem tudok mit kezdeni. Azt a külkeres életemből megtanultam, hogy el kell engedni embereket, nem vállalhatunk mindenkiért felelősséget. Mert beledögölhet a cég abba, ha a vezető szociálisan túlérzékeny. Ehhez meg kellett keményednem.

Mit lát egy nő arcán? 

– Belső folyamatok, életforma, önértékelés – minden látszik egy arcon. Már akkor figyelem a vendéget, amikor belép az ajtón, mert nem mindegy, hogy szólok vagy nyúlok hozzá. A cél az, hogy szép legyen a bőre, de ehhez sokszor nagyon mélyre kell ásni. Például van, aki a belső feszültségei miatt kaparja az arcát, ami tele lesz sebbel. Hozzám azért fordul, mert „rossz a bőre”, miközben nem az, csak önmagán törleszt valamit. A pszichologizálás elkerülhetetlen, és ehhez ki kell mondani, mi a helyzet – de úgy, hogy se vájkálás, se sértődés ne legyen belőle. Ösztönösen érzékelem, ki milyen típusú ember, mert két-három órán át figyelem a bőre és az ő reakcióit, a kezelés végén pedig nagyon szépen megfogalmazható, mire lenne szüksége. A gyógynövénykivonatokkal, -macerátumokkal, -olajokkal, -tinktúrákkal, amelyeket használunk, és amelyek itthon már kezdenek feledésbe merülni, remekül irányba állítható a bőr, de ez egy komplex folyamat.

Hogy érzik magukat családként egy új kultúrában?

– A férjem imádja Hollandiát, a gyerekek minden szempontból fejlődnek, amióta kint élünk. Bennem azért van hazavágyódás. Egyrészt itt hagytam az ötödik gyermekemet, a cégemet, másrészt a kakaós csiga vagy a föld illata eső után nekem hiányzik. Ezek szentimentális érzések, amelyektől tudni kell függetlenedni, ám – ahogy megfogalmaztam magamnak – én ésszel szeretem Hollandiát, és így sem tudok hibát találni benne. Nincs fehér paprika és fehérrépa, de ezek a legnagyobb sérelmeink. Hogy meddig tart, nem tudjuk. Az első év letelt, és nekiugrunk a következőnek. 

Miért pont Hollandiába költöztek?

– Sok helyen jártunk a világban, és sehol nem éreztük azt a hívást, amit Rotterdamban. Hiszek abban, hogy az ember gyomra mindent jelez. Nekünk itt, egy nyugodt, kertvárosi kerületben jelezte azt, hogy ez a hely ismerős, komfortos, itt dolgunk van. Egy kiforrott rendszert szerettünk volna megfigyelni, ahol a humánum és az észszerűség az uralkodó. Ez egy kaland, és ha nem így élném meg, belehalnék. Ehhez megint kell egy keménység. Az alkalmazkodóképesség fejlesztéséről, a rugalmasságról szól ez a kaland, ebben a nagyon változékony világban ezeket a készségeket kell elsajátítani. 

Hogyan látja a holland és a magyar piac közti különbséget? 

– Ahogy egy holland kozmetikai iskola tanára megfogalmazta, húsz évvel el vannak maradva a magyar kozmetikai gyakorlattól, anyaghasználattól, kultúrától – épp ezért is jönnek hozzánk tanulmányi gyakorlatra. Viszont ebből az alapállásból nagyon nehéz elmondani egy laikus holland vásárlónak azt, miért jók a termékeink. Ők a hialuronsavnál tartanak, ami nálunk tizenöt éve lecsengett hatóanyag – elvárás, hogy benne legyen a termékekben, de nem fancy. A másik probléma – a mi szempontunkból –, hogy a holland nők bőre gyönyörű. Teljesen másképp esznek-isznak, sokkal többet vannak levegőn, többet pihennek, kevesebbet stresszelnek, mint a magyarok. Nincs akné, mert azt tinikorban gyógyszerekkel kezelik, és gyakorlatilag nincsenek bőrproblémáik sem, maximum a dehidratáció. Az, hogy natúr termékeink vannak, hogy fenntartható a csomagolásunk, nem előny, hanem elvárás. A számunkra meglepő szokások tovább nehezítik a pályát, például sem karácsonyra, sem születésnapra nem ajándékoznak. Nyáron másfél hónapra kiürül Hollandia: Spanyol- és Olaszországba teszik át a székhelyüket, tehát be kell zárni. Kozmetikába legfeljebb műszempilláért, sminktetoválásért mennek, az a fajta drogista kozmetikai kultúra, ami nálunk létezik, ott nem létezik. Ha bejönnek, és bevállalnak egy kétórás kezelést, elégedettek, de ez számukra inkább kirándulás, nem szokás. A magyar szalonokban egyértelmű, hogy a kezelés végén új időpontot kér a vendég, ami kiszámítható forgalmat generál, Hollandiában ez fel sem merül. Azt hiszem, az egyik legnehezebb piacra tévedtünk. 

A rotterdami üzlet nyitása nem tartozott a családi kiköltözés tervéhez. Miért kellett mégis megmérettetnie magát ezen a pályán?

– Annyira viszketett a tenyerünk, hogy muszáj volt megpróbálnunk. Nem bánom, biztos, hogy sok szép tapasztalat születik majd ebből. A gyerekeknek is jó útmutatás: nem szabad behúzott farokkal élni, csak azért, mert új környezetbe kerültünk. Megyünk előre, magunkat nem kímélve, nem sajnálva, és involváljuk őket is ezekbe a folyamatokba. A nagyok már be tudnak állni a szalonba, próbálkoznak a kereskedelemmel – idegen nyelven, különböző személyiségtípusú vásárlókkal. Ez nekik óriási tanulás. Két évre vettük ki az üzlethelyiséget, ennyit biztosan adunk a projektnek.

Vannak már új tervek is a fejében?

– Most épp az oktatás szükségessége mutatta meg magát. Kozmetikusok jelentkeztek, hogy szeretnék megtanulni a mi metodikánkat, megismerni a termékek használatát. Elkezdtük felépíteni a kurzust, és szeptembertől indulna a tanfolyam. A holland oktatási láb is alakul, van rá igény, hogy onnan is érkezzenek tanítványok. A laborfejlesztés és a társadalmi felelősségvállalás szintén komoly terület az életünkben. A Heim Pál Gyermekkórházat, a Bethesdát, a NANE-t és a Hintalovon Alapítványt is támogatjuk. Most őszre Chiléből hívtuk meg a Belova-Iacobelli Társulatot, amely a Chayka című előadásukat öt alkalommal adja elő a Katona József Színházban. Amikor Belgiumban először láttam ezt a különleges bábjátékot, az energiája annyira magával ragadott, hogy a tapsrend alatt végig folytak a könnyeim. Rögtön tudtam, hogy ezt az élményt másokkal is meg szeretném osztani. Az előadás az elmúlás szépségéről szól, a márkánkhoz ez a fajta szellemiség nagyon közel áll.

Több váltást átélt már, mit tanácsolna annak, aki – akár szakmailag, akár emberileg – hasonló helyzet előtt áll?

– Mindig hallgasson a gyomrára! Ha hívást érez valami felé, akkor azzal dolga van. Hogy mikor engedi el a régi ágat, és kapaszkodik át az újra, az személyiség függvénye. Ha az élet úgy dobja, hogy radikálisan kell váltanunk, az trauma, de rengeteget profitálhatunk belőle. És néha lehet, hogy így a legjobb. Amennyiben a folyamatos biztonságra törekszünk, az öncsalás, mert a valóság nem erről szól. Nagyon sokáig kötvénypárti voltam, biztonságra törekvő, de egyre inkább úgy látom, hogy részvénypártinak kell lennem, és kockáztatni. Egy biztos: a magunkba és – ha van párkapcsolatunk – a kettőnk erejébe vetett hit mindenben támogatni fog. Az én esetemben a támogató háttér alap volt, enélkül nem is tudom elképzelni, hogy jutottam volna idáig.