BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Havi egymilliós veszteséget is jelenthet a sofőrhiány kamiononként

A kamionos Európa-szerte hiányszakmának számít már évek óta, a pálya a fiatalok számára nem vonzó, kevesen választják életútjuknak, akik pedig mégis emellett döntenek, leginkább országhatárainkon kívül próbálnak szerencsét.

Munkaerőpiaci szempontból a cégek manapság vérzivataros időket élnek, hiszen itthon is egyre több iparágat sújt a munkaerőhiány. Egy szállítmányozással foglalkozó cégnél ez komoly veszteséget jelent, hiszen egy álló kamion, aminek nincs vezetője, havi szinten akár egymillió forintos veszteséget is jelenthet. Stratégia kell tehát, hogy egyrészt csökkentsék a fluktuációt, másrészt hosszú távon meg tudják tartani a tehetséges, szakképzett munkavállalóikat – áll a SZAM SPED Kft.-től kapott közleményben.

 

Ma Magyarországon a jó sofőr hiánycikknek számít

A kamionos Európa-szerte hiányszakmának számít már évek óta, a pálya a fiatalok számára nem vonzó, kevesen választják életútjuknak, akik pedig mégis emellett döntenek, leginkább országhatárainkon kívül próbálnak szerencsét. Elmondható, hogy

 

a hazai sofőrréteget a kiöregedő, főként 50 év feletti korosztály alkotja, akik még katonaságuk idején ingyenesen szerezhették meg a szükséges kategóriára vonatkozó jogosítványt.

 

Ők adják most a szakma lelkét, szerepük kulcsfontosságú a munkáltatók számára, ezért lényeges, hogy a fuvarozó vállalkozás hosszú távon számíthasson rájuk.

A magas bérezés csalóka lehet

Egyes cégek magas bérezéssel próbálják becsábítani a munkaerőt, erre azonban oda kell figyelni. „Sokaknak felcsillan a szeme egy magas bér hallatán, azonban ez csalóka lehet. Aki csak a számok alapján dönt, könnyen nehéz helyzetben találhatja magát. Igenis lényeges, hogy az alkalmazott legyen teljesen hivatalosan, a valóságnak megfelelően bejelentve. A cég ajánljon élhető, rugalmas munkarendet, rendelkezzen korrekt módon a szabadságolásokkal, illetve probléma esetén se hagyja magára a munkavállalót. Ha beteg lesz, ne csak »mutatóba« járjon neki a táppénz, illetve legyen teljes körű élet- és egészségbiztosítása, nemcsak saját maga, de a családja védelmében is” – sorolta Pintér Gyula, a SZAM SPED Kft. cégvezetője azokat a pontokat, amelyek egy korrekt munkaszerződés alapjait jelentik.

Milyen pluszt tud nyújtani, ha hazai tulajdonban van a vállalkozás?

 

Aki külföldi tulajdonú cégnél helyezkedik el, arra számíthat, hogy a munkavégzés helye sem Magyarországon lesz, aminek következtében feltételezhetően sokat tartózkodik majd távol az otthonától. Ezzel szemben egy magyar vállalat biztosítani tudja munkatársai számára az itthoni munkavégzést, ebből kifolyólag pedig a kiszámítható, hétfőtől péntekig tartó munkarendet. 

 

Míg egy hatalmas flottával rendelkező multinacionális vállalatnál nem megvalósítható az egyéni igények figyelembevétele, egy kisebb méretű cég esetében családias tud maradni a légkör, amelyben a munkatársak minden körülmények között számíthatnak egymásra és a vezetőikre is.

„Mi például háztól házig szállítjuk a sofőrjeinket, és a nap 24 órájában elérhetőséget biztosítunk számukra. A sofőrök jelenlegi élethelyzetét figyelembe véve, személyre szabottan határozzuk meg a munkarendet, amiben semmi nincs kőbe vésve, egyéni igények szerint, rugalmasan alakítható” – avatott be Pintér Gyula.

A szabadság jár – de milyen?

Munkahelyválasztásnál az is fontos szempont, hogy a szabadság fogalmát miképpen értelmezik és alkalmazzák. Ha a szabadság időtartamára a gépkocsivezetőt nem illeti meg a fizetése, az cseppet sincs rendben – hangsúlyozta. Hosszú távon olyan megoldást érdemes keresni, ahol a pihenés időszakát nem terheli lelkiismeret-furdalás, amiért az idő alatt a családfő nem keres pénzt a családi kasszába.

 

Éppen ezért érdemes a kirívóan magas bérajánlatokat alaposabban is megvizsgálni, mert azok gyakran nem tartalmazzák a szabadság alatti fizetést. Emellett kedvező lehet az a lehetőség is, ha egy-egy elintézendő ügy miatt nem kell egy teljes szabadnapot kivenni, a munkáltató partner abban, hogy ezeket szükség esetén munkaidőben is el lehessen végezni

 

– ismertette a szakember.

Táppénz és biztosítások a nehezebb időkre

Aki előre tervez, annak olyan eshetőségekre is gondolnia kell, hogy mi történik akkor, ha lebetegszik, időszakosan alkalmatlanná válik a munkavégzésre. Lényeges, hogy a táppénz olyan mértékű legyen, ami valóban segítséget jelent, és az sem elhanyagolható szempont, ha a munkavállaló a munkaadójára a bajban is számíthat, nem csak akkor, amikor problémamentesen végzi a feladatait.

„Arra is felhívnám a figyelmet, hogy ma már elengedhetetlen, hogy egy cég felelősséget vállaljon a munkatársaiért azon a téren is, hogy biztosítást köt rájuk, nemcsak a saját védelmükben, de a családjuk érdekében is. Mi ezen felül egy magánklinikával is szerződést kötöttünk, és ez a megállapodás minden egyes kollégánkra kiterjed. Abban hiszünk, hogy a vállalatunk akkor tud sikeresen működni, ha minden munkatársunk jól és biztonságban érzi magát” – tette hozzá a SZAM SPED Kft. cégvezetője.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.