Zöldinflációt hoz a környezetbarát életmódra való átállás

Az elektromobilitás, a megújuló energiaforrások és a környezetbarát termékek terjedésével a vállalatoknak igazodniuk kell a megváltozott fogyasztási szokásokhoz, és az alkalmazkodás drága. 

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint a jövőben az áremelkedés elleni küzdelemben a kormánynak erőteljesebb szerepet kell vállalnia, és részletesen kitér arra is, mi generálja a zöldinflációt (greenflation), a gazdaság környezetbarát működésre való átállásának árfelhajtó hatását. 

Minden jóban van valami rossz is

A megújuló energiaforrások használatának előnyeit rendszeresen emlegetjük, a hátrányairól viszont már kevesebb szó esik. A legfőbb káros hatást a gazdasági és energetikai átállás az árszínvonalra gyakorolja. Bár a megújuló energiaforrások termelési költsége alacsonyabb a fosszilis tüzelőanyagokat használó erőművekénél, a szükséges kapacitások telepítéséhez rendkívül nagy kezdeti beruházásokra van szükség, közgazdasági értelemben tehát magasak az induló költségek – hangsúlyozza az Oeconomus tanulmánya. A fogyasztói szokások átalakulása tovább fokozza a befektetésigényt, a megváltozott igényekhez alkalmazkodva pedig a vállalatok is újragondolják a termelési folyamataikat. 

Éves szinten a megvalósításhoz a globális GDP 2-8 százalékát kellene e terület fejlesztésére költeni. Az Energetikai Tranzíció Bizottság kalkulációja szerint 2021–2050 között átlagosan évi 3,5 ezermilliárd dolláros befektetésre lenne szükség a zöldátálláshoz. 

Összehasonlításképp: tavaly a zöldberuházások értéke globális szinten elérte az 1100 milliárd dollárt. Az Európai Unióban a múltbeli tétlenség pedig csak tovább növelte a számlát. Az Európai Bizottság elemzésében négy intézkedés-forgatókönyv hatását vizsgálták; a jelenlegi szabályozási környezetét, a karbonadó-kiterjesztését, a szigorított szabályozási környezetet és az utóbbi kettő vegyes hatását. Megállapították, hogy bár az energiatermelés fajlagos költsége csökken, az induló fix költségek jókora terhet jelentenek. A bizottság becslése szerint a 2021–2030 közötti időszakban az EU energiaágazatában az előző évtizedhez képest 260-380 milliárd euróval többre, azaz a GDP 1,5–1,8 százaléka közötti összegű többletberuházásra lenne szükség, összehasonlítva a 2011–2020 közötti évtizeddel. 

Ebből a 2023–2030-as időszakban 620 milliárd eurót tesz ki az Európai Unió Green Deal és a REPowerEU terve, 92 milliárd eurót pedig a Net-Zero Industry Act. 

A szükséges forrásokat sokszor áremeléssel teremtik elő. A fejlődő országokban az energetikai átállás további késleltetésének következtében az ottani költségek arányosan még nagyobbak lehetnek.

Megdrágult a réz, a lítium, a kobalt és a nikkel

Mindezek mellett az Oeconomus elemzése kitér arra is, hogy a megújuló energiát termelő erőforrások, illetve az akkumulátorok előállításához szükséges ritka nyersanyagok, mint például a réz, lítium, kobalt vagy a nikkel, – a fokozódó kereslet hatására – rendkívül megdrágultak. Annak ellenére, hogy a hagyományos belső égésű robbanómotoros gépjárművekhez képest egy elektromos autó körülbelül feleannyi alkatrészből áll, építéséhez hatszor annyi ásványi anyag szükséges. Továbbá például egy nyílt vízi szélerőműtelep építéséhez hétszer akkora mennyiségű rézre van szükség, mint egy gázerőműhöz. 

Bár a technológia fejlődésével ezekből arányosan egyre kevesebbre lesz szükség, még évtizedekig nem várható változás. A zöldátállást bizonyos országok és nemzetközi szervezetek áremelő hatást kifejtő, negatív ösztönzőkkel is támogatják, amelyek általában a hagyományos energiaforrások büntetőadójával hozzák még versenyképesebb helyzetbe a megújuló energiaforrásokat. Az Európai Unióban a Kibocsátáskereskedelmi Rendszer (ETS) tekinthető ilyen negatív ösztönzőnek.

Az EKB külön számon tartja a zöldinflációt

Isabel Schnabel, az Európai Központi Bank Igazgatótanácsának tagja tavaly márciusi beszédében is a zöldátállás inflatorikus hatásaira hívta fel a figyelmet. 

Előadásában kifejtette, hogy az elmúlt két évben tartó áremelkedést elsősorban a fosszilis energiahordozók sokkszerű drágulása hajtja. Ezért rövid távon a gazdasági transzformáció elhúzódó inflációs nyomást eredményez. A strukturális infláció mérése érdekében az EKB rendszeresen kiszámítja az infláció tartós és közös összetevőit mutató PCCI értékét, az összes inflációs tényező folyamatos monitorozásával. Ebben a zöldinflációs tényezők aránya egyre nagyobb szerephez jut.

Isabel Schnabel is rámutatott a beszédében, hogy a monetáris döntéshozók mellett a fiskális oldalnak is hitelkedvezményekkel és ágazati támogatásokkal – például energiahatékonysági és kapacitásbővítési beruházásokhoz – kell hozzájárulnia az áremelkedés mérsékléséhez.