BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MNB: több forrásra van szükség a klímaváltozás elleni harcban

Meghosszabbította az MNB a Zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját, amely révén a bankok 2023 végén közel 880 milliárd forint hitelt nyújtottak. A jegybank zöld biztosítói ajánlással is készül, valamint az átfogó ismeretterjesztést elősegítendő elindította új, zöld honlapját is. A felújítási hitelek ugyanakkor nem szerepelnek a zöldhitelek között, holott a hazai bő 4,5 milliós lakóingatlan-állomány kétharmada elavultnak tekinthető energetikai szempontból.

Május 25-e a magyarországi túlfogyasztás napja is egyben, a globális túlfogyasztás napja augusztusra esik – ezek azok a napok, amikor az ország, illetve összességében a bolygón élők felélik az adott évre jutó erőforrásait – hangzott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld pénzügyi jelentését bemutató sajtóreggelin.

Two,Asian,Male,Engineering,Teams,Are,About,To,Install,Solar
Látszik a zöldítés eredménye, a hazai áramtermelésben nőtt a napelemek részaránya / Fotó: Shutterstock

Az MNB az éghajlatváltozásból eredő kockázatokra rendszerkockázatot jelentő tényezőként tekint. A jegybank törvényben rögzített céljai között közvetlenül és közvetetten is szerepel a környezeti fenntarthatóság támogatása, a klímaváltozás okozta kockázatok kezelése. Elsődleges mandátuma is lehetőséget ad a klímaváltozással kapcsolatos lépésekre.

MNB: több forrásra van szükség a klímaváltozás elleni harcban

Holczinger Norbert, a Magyar Nemzeti Bank Fenntartható pénzügyek főosztályának vezetője a jegybank negyedik zöld pénzügyi jelentéséről szólva elmondta, 2023 hasonló volt 2022-höz abból a szempontból, hogy egyértelmű irányról nem beszélhetünk. Hozzátette: örömteli ugyanakkor, hogy a megújuló energia részaránya idehaza és világszinten is növekedett, bár ennél is több forrásra van szükség, mert az éghajlati szélsőségek rámutatnak arra, hogy ezt az irányt erősíteni kell. Beszédes adat szerinte, hogy az elmúlt száz év legmelegebb éveinek java 2000 utánra esett.

Annak érdekében, hogy a kitűzött klímacéljaink teljesüljenek, az eddigi globális üvegházgáz-kibocsátási trendet pedig megtörjük, a technológiák gyors fejlődését, finanszírozását és a zöldítést elősegítő intézkedésekre van szükség – ez indokolja többek között a zöld programot.

Az MNB ennek keretén belül számos intézkedést hozott – emelte ki a főosztályvezető. 

Meghosszabbították a Zöld vállalati tőkekövetelmény-kezdemény nevű programot

Egyik ilyen, hogy a 2020-ban indult Zöld vállalati tőkekövetelmény-kedvezmény nevű program eredetileg négy évig tartott volna, ám ezt tavaly meghosszabbították: 2025 utolsó napjáig keletkezett kitettségek első öt évében érvényesíthetők a tőkekedvezmények. A zöld kedvezmény alapjául szolgáló vállalati hitelek túlnyomórészt továbbra is a megújuló energiatermeléshez kapcsolódnak, ez a program is hozzájárult ahhoz, hogy a haza áramtermelésben tavaly 13,2-ről 18 százalék fölé nőtt a napelemekkel előállított villamos energia részaránya. Az elektromobilitási hitelezés számai is beszédesek: e kitettség egy év alatt duplázódott, elérte a 24 milliárd forintot.

A hazai tőkepiac is erősödött 2023-ban – derült ki az ismertetőből. A zöld vállalati kötvények aránya nemzetközi szinten is magasnak számít, mivel közel egynegyedét tették ki a teljes kötvényállománynak. A zöld jelzáloglevelek aránya 11,3 százalékra nőtt és öt sikeres zöldkötvény-kibocsátás is megvalósult.

A hazai lakóingatlan-állomány kétharmada elavult energetikai szempontból

Érdekes, a zöldhitelek kapcsán elhangzott adat az is, hogy a felújítási hitelek nem szerepelnek közöttük, holott a hazai bő 4,5 milliós lakóingatlan-állomány kétharmada elavultnak tekinthető energetikai szempontból. Az energetikai korszerűsítések szükségessége, létjogosultsága kapcsán hitelezési szempontból sem elhanyagolható, hogy az energiahatékony(abb) ingatlanok értékállóbbak, kisebb kockázatot jelentenek. 

A jegybank megjelentette egyúttal zöld biztosítói ajánlását is, újabb szektort segítve fenntarthatósági iránymutatásokkal. Elvárásokat fogalmaztak meg a biztosítók üzleti modelljére nézve, a vállalatirányításra vonatkozóan, a kockázatvállalására és kezelésére, valamint a beszámolási és közzétételi kötelezettségére vonatkozóan. 

Az MNB a honlapján közzétett zöld pénzügyi jelentésben részletesen ismerteti az ingatlanpiac energiahatékonysági helyzetét, számot ad az elektromobilitás fellendüléséről és összefoglalja a jegybank fenntarthatósági ismeretterjesztéséért tett lépéseit. Utóbbi jegyében az MNB zöld honlapot indított, mivel a jegybank honlapján a fenntarthatósági információk elszórtan voltak csak elérhetők.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.