BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hónapokig spórolnak a nyaralásukra a magyarok, akik idén közel fél milliót terveznek elkölteni

A magyar lakosság több mint háromnegyede, 79 százaléka tervezi idén, hogy elmegy nyaralni, ráadásul a tavalyinál jóval többet költene.

A magyar lakosság idén 15 százalékkal többet tervez utazásra fordítani, mint tavaly: míg 2023-ban mintegy 402 ezer forintot költöttek az üdülésre, addig az idei évben az utazásra szánt összeg körülbelül 460 ezer forintot tesz ki háztartásonként derült ki az MBH Bank legfrissebb reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság üdülési és az ahhoz kapcsolódó pénzköltési szokásait vizsgálta.

IMG_5088_KALLUS20210819 Budapest 
hotel
szálloda
turizmus 
turista

Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG20210819 Budapest hotelszállodaturizmus turistaFotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Mint írták, az idei évben a lakosság több mint háromnegyede (79 százalék) döntött a nyári üdülés mellett, és jó előre már azt is tudják, hova fognak elutazni a következő hónapokban. A megkérdezettek 36 százaléka már három–hat hónappal az utazás előtt lefoglalja a szállást. 

A válaszadók jelentős része az utazást megelőző időszakban tudatosan spórol annak érdekében, hogy elutazhasson: a lakosság mintegy háromnegyede (80 százalék) megtakarításból finanszírozza az utazást. 

A legtöbben bankkártyát és készpénzt használnak a fizetéskor, de a hagyományos fizetési módok mellett a mobiltelefon, illetve az okosóra használata is egyre népszerűbb megoldásnak számít. A válaszadók 48 százaléka rendszeresen használja ezeket az eszközöket, akiknek nagyrésze az utazás során sem fizet másképp, 30 százalékuk azonban külföldön nem szokott az okos eszközök bevonásával fizetni. A külföldi utazások alkalmával sokakra jellemző, hogy utazás előtt már korábban figyelik az árfolyamot, hogy kedvező pillanatban válthassanak pénzt.  

Az eredményekből jól látszik, hogy az emberek szeretnek előre tervezni és félretenni utazásaikra. Ebben nyújthatnak segítséget a rendszeres megtakarítási termékeink, amelyek nemcsak a váratlan helyzetekre jelenthetnek megoldást, hanem általuk ügyfeleink könnyebben megvalósíthatják rövid és hosszabb távú céljaikat, legyen akár az egy nyaralás

– mondta el Nyitrai Győző, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese, AKI serint a megtakarítási forma rugalmasságából adódóan az ügyfelek határozhatják meg, hogy mekkora összeget kívánnak rendszeresen félretenni, amit aztán automatikusan tudnak kamatoztatni lekötési idő nélkül, vagyis bármikor hozzáférhetnek a megtakarításhoz.

A válaszadók közel harmada az utazási költségeinek fedezésére SZÉP-kártyáját is igénybe veszi, sokan azonban nem tudják, hogy az Egészségpénztárban félretett pénz is hasznosítható a nyaralás kiadásainak csökkentésére.

„Az utazni vágyók számára is jó lehetőség az egészségpénztári megtakarítás, mivel a 20 százalékos adójóváírás lehetőségének és az egyedi szolgáltatói kedvezményeknek köszönhetően ezzel számos, a nyaraláshoz kapcsolódó kellék és szolgáltatás ára is költséghatékonyan fedezhető. Egészségpénztári számlával akár az egész család kiadásai csökkenthetők, mivel az utazáshoz nélkülözhetetlen termékek, többek között számos naptej, napszemüvegek, az útipatika kellékei (vitaminok, gyógyszerek, kötszerek, fertőtlenítők), sőt védőoltások és szükség esetén orvosi vizsgálatok is fizethetők a terhére” – mondta el Dr. Horváth Zsófia, az MBH Gondoskodás Egészségpénztár értékesítési- és marketing vezetője.

A válaszadók 62 százalékával az alapos tervezés ellenére is előfordult már, hogy több pénzt költött el az utazás során, mint amennyit szeretett volna. A 27–35 év közötti fiatalok elsősorban szórakozási célokra, míg a 36–44 éves korcsoportba tartozók főképp étkezésre költöttek el a kívántnál magasabb összegeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.