BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi sem hittünk a szemünknek: van három ágazat Magyarországon, ahol már egymillió forint fölött van az átlagfizetés

Hónapról hónapra lepi meg az elemzőket a magyarországi bérdinamika, amely minden korábbi várakozást felülmúlt idén. A nemzetgazdasági szektorok szerinti bontásban jókora eltérések láthatók, mindenesetre már három olyan ágazat is van, ahol átlépte az egymillió forintot a bruttó átlagfizetés.

Dacára annak, hogy a szakértők is tavasz végétől már a bérdinamika határozott, erőteljes lassulására számítottak az idei évi béremelések kifutása után, ennek egyelőre nyoma sincs a béradatokban: májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 ezer, míg a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 448 700 forint volt. Ezzel a bruttó átlagkereset 14,8, míg a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal növekedett, ami egyértelműen gyorsulást jelent áprilishoz képest. Idén eddig egyedül az év első hónapjában láttunk hasonlóan magas számokat.

átlagfizetés
Mi sem hittünk a szemünknek: van három olyan ágazat Magyarországon, ahol már egymillió forint fölött van az átlagfizetés / Fotó: Shutterstock

Az átlagfizetés persze fontos mutatószám, ami összehasonlítás alapját képezi, főleg ha különböző országokkal vetjük össze a magyarországi bérhelyzetet, ám önmagában még nem árul el sokat az egyes gazdasági ágazatokban zajló folyamatokról. Épp ezért szektorok szerinti bontásban is érdemes mögé nézni a bérdinamikának.

A KSH adatai szerint ugyanis már három szektorban is átlépte az egy millió forintot a bruttó átlagfizetés Magyarországon: az energiaiparban 1 millió 333 ezer, a pénzügyi szolgáltatások területén, tehát bankszektorban 1 millió 138 ezer, míg az információ-kommunikáció ágazatban 1 millió 23 ezer forint az adózás előtti kereset.

Általában ez utóbbi kettő területen haladja meg az 1 millió forintot a bruttó átlagfizetés, az energiaipar sajátos helyzetét tükrözheti a májusi adat, amit magyarázhat, hogy vélhetően szemben a többi szektorral ilyenkor történik a béren kívüli juttatások kifizetése.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezekben a szektorokban lenne a legnagyobb a bérnövekedési ütem, ugyanis továbbra is a tanárok éve eleje óta tart bérrendezése viszi a prímet, az oktatási ágazatban májusban is 27, 6 százalékkal nőttek a bruttó bérek. Hasonlóan erőteljes bérkiáramlás figyelhető meg:

  •  a víz- és hulladékgazdálkodás területén, ahol 19,7 százalékkal,
  • a szállítás-raktározás ágazatban, ott 16, 3 százalékkal emelkedett az átlagbér, illetve 
  • az ingatlanügyletek szektorban, ahol pedig 15,8 százalékkal nőtt az átlagkereset.

Ugyanakkor is jól látszik hogy a magyar fizetések között a regionális differenciálódáshoz hasonlóan jókora szórás van, a másik végletet a vendéglátóipar és a mezőgazdaság jelenti, 

előbbiben 417 ezer, utóbbiban 491 ezer forint a bruttó átlagkereset. 

Mivel a vendéglátóiparban vannak a legrosszabb fizetések rendre, az ott dolgozókon is segíthet a kormány, pontosabban Orbán Viktor ötlete, amely arról szól, hogy a borravalót adómentessé tennék. 

A májusi adatból az is kiderült, hogy a KSH által számontartott 19 nemzetgazdasági ágból 17-ben már félmillió fölött van a bruttó átlagbér.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.