BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meglepően nagyokat is lehet alkudni az ingatlanok árából

Erősen jelen van az alku az ingatlanpiacon, a tavalyi 5-10 százalék helyett idén akár 20-30 százalékot is le tudnak faragni a vevők az irányárból. A jelentős engedményre hajló eladók mellett a teljesen alkuképtelenek is jelen vannak a piacon, így nagy most a szórás a mértékben. A túlárazottságból a piacképes árig tipikusan többlépcsős árleszállítás révén jutnak el az eladók. Nagyon kevés ingatlant tudnak most értékesíteni a meghirdetett áron.

Nagy a szórás most az ingatlanpiaci alkuknál: 25 százalék és teljes alkuképtelenség is előfordul – derül ki a Balla Ingatlan hálózatközleményéből.

alkudni
Alku: adja vagy nem adja olcsóbban? / Fotó: Shutterstock

Megoszlanak a vélemények és a tapasztalatok az ingatlanpiacon most elérhető alkukról, ugyanis egyes szakértők szerint a jelentős túlárazottság miatt olykor 20-30 százalékos alkukkal is találkozni, míg mások szerint csökkenőben a mértéke. De az tény, hogy az alkuk változatlanul erősen jelen vannak az adásvételeknél, habár mértékük leginkább attól függ, hogy mekkora egy adott esetben egy ingatlan túlárazottsága, ezért széles skálán szóródnak –  mondta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. 

Márpedig

 a túlárazottság továbbra is erősen érezhető.

A kérdés az, hogy mikor lép be az eladási folyamatba egy komolynak számító vevő, akinek az ajánlatát vagy elfogadja a tulajdonos vagy nem. Mivel utóbbi is gyakran előfordul, ezért azt lehet látni, hogy azok a vevők, akik már régebb óta keresgélnek az ingatlanpiacon, óvatosabban közelítik meg az alku kérdését, kevésbé merészen mondanak be alacsony ajánlatokat, mivel ők már lecsúsztak egy-két jónak tűnő ingatlanról. 

A XIV. és XVI. kerületekben átlagosan 5-15 százalékos alkuról beszélhetünk –  tette hozzá a szakértő.

A korábbinál nagyobbak lettek az alkuk az idén,

  • a tavaly jellemző 5-10 százalék helyett 
  • most akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet találkozni Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője szerint.

Megmozdul-e vagy sem a kapásjelző?

A tipikus eladási folyamat úgy néz ki, hogy elég magas áron meghirdetik a tulajdonosok az ingatlanjukat, amire „meg sem mozdul a kapásjelző”, majd aztán hosszan, több lépcsőben csökkentik az árat, mely így fokozatosan éri el azt a szintet, ahol már egyáltalán hajlandóak alkuba bocsátkozni az érdeklődők.

Ilyenkor a kérdés az, hogy mennyire komolyak a tulajdonosok eladási szándékai, sokan ugyanis megpróbálják kitartani az árat, míg akiknek sürgős vagy fontos az értékesítés, azok belemennek egy lealkudott, reális eladási árba is a szakember tapasztalatai szerint.

Nincs üzlet alku nélkül

Gyakorlatilag nem létezik ingatlaneladás alku nélkül. 

Nagyon kevés ingatlant tudunk most értékesíteni a meghirdetett áron 

– fogalmaz Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki mintegy 5-10 százalékra becsülte a most jellemző átlagos alku mértékét.

Tavaly még 2-5 százalékos alkukról beszélt Pagács-Tóth Viktória, a Balla Ingatlan V. és XIII. kerületi irodájának vezetője, addig idén már 8-10 százalékról számolt be. Az alku mértéke szerinte is nő tehát, ugyanakkor úgy látja, hogy 

sok tulajdonos nemcsak túlárazza ingatlanát, hanem jelentősebb alkuba sem hajlandó belemenni, így aztán létre sem jönnek a tranzakciók.

A hirdetési és értékesítési árak között olykor megjelenő 20-25 százalékos árkülönbség megjelenik az alkukban is, de ez csak abban az esetben, amikor a tulajdonosnak komolyak az értékesítési szándékai, illetve nagyon muszáj eladnia az ingatlant –  tette hozzá Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan Bel- és Észak-Budán aktív ingatlanközvetítője szerint.

Újszerű lakás a sláger, az új építésűt kevesen keresik

A kisebb, energiatakarékos, újszerű vagy felújított ingatlanokat keresik a leginkább a vevők, vagyis a vásárlói preferenciák ezen a téren nem igazán változtak az elmúlt években, a lakáspiaci sztártermék ugyanaz. A külvárosban és a belső kerületekben sincs igazán érdeklődés az új építésű lakások iránt, ezek négyzetméterára jellemzően már mindenütt meghaladja az 1,5 millió forintot. A felújítandó ingatlant vásárlók közül sokan maguk terveznek nekiállni a munkálatoknak.

A nem túlárazott ingatlanoknál, azaz normál esetben is megpróbálkoznak az alkuval a vevők, ilyenkor az irányárból 5-8 százalékot jellemzően engedniük kell a tulajdonosoknak Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint. A túlárazott ingatlanokat viszont ennél nagyobb engedmény, akár 15 százalékos alku árán lehet csak értékesíteni.

Az első irányár lehet a mérvadó

Az alkuk a túlárazottság mértékének megfelelően alakulnak, ugyanakkor mire igazi alkura kerül a sor, a hirdetési árak is lejjebb mennek, így átlagosan 5-10 százalékos alkuról beszélhetünk. A Balla Ingatlan VI., VII., VIII. és IX. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint azonban

lehet találkozni olyan kiugró első ajánlatokkal is, melyekben 20-25 százalékos alku is benne van.

Van, aki jottányit sem enged az árból

Ezzel szemben Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint ma már az eladók kevésbé mennek bele a nagyobb alkukba. Vagyis a tavalyi évhez képest ő mérséklődő alkukkal találkozott, korábban ugyanis 10-15 százalékos árengedményt is érvényesíteni tudtak a vásárlók a hirdetési árakhoz képest. Náluk pedig ez most már nem jellemző.

Hasonlóképpen látja ezt Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője, aki szerint most az alkuk mértéke kevésbé jelentős, mint korábban: 

egy-két millió forintos alkukról lehet beszélni az 50-60 millió forintos családi házak esetében, de sokszor még 500 ezer forintot sem hajlandó engedni az eladó.

alku
Kijön-e a matek vagy sem: aludni mindig érdemes megpróbálni / Fotó: Shutterstock

Hártó Regina, a Balla Ingatlan érdi irodájának vezetője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az eladók továbbra is komoly mértékben túlárazzák ingatlanaikat, addig 

a vevők néha „pofátlan” mértékű alkukkal próbálkoznak. 

Ez a számok szintjén azt jelenti, hogy míg bő 10 százalék feletti túlárazások jellemzőek, adott esetben akár 30 százalékos alkuval is megpróbálkoznak egyes vevők, vagy legalábbis ebben gondolkodnak.

Az már más kérdés, hogy ilyen árengedményekbe csak kivételes esetekben mennek bele az eladók, igaz, akadnak olyan tulajdonosok a piacon, akiknek tényleg fontos az eladás, így velük meg lehet egyezni egy mindkét fél által elfogadható árban –  jegyezte meg a szakértő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.