BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd forint jogdíjat osztanak szét több mint 130 ezer előadó között

Az internetes és a tévés jogdíjak mellett a streaming is egyre jobban fizet. Az EJI a 2023-as lejátszások alapján mintegy egymilliárd forint jogdíjat fizet ki összesen 136 ezer előadóművésznek.

Az audiovizuális, televíziós ismétlési és internetes jogdíjak most kifizetett összege csaknem egymilliárd forint. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte a 2023. évi felhasználások után járó jogdíjak kifizetését. A szervezet összesen 136 ezer magyar és külföldi előadóművész számára állapított meg jogdíjat, a tíz legnagyobb jogdíjösszegű szereplő díjazása együttesen meghaladja az 53 millió forintot – derült ki az EJI hétfői közleményéből.

Professional,Microphone,And,Headphones,At,The,Radio,Station,,Entertainment,And
jogdíj, zene, lejátszás, EJI
A 2023-as lejátszások alapján csaknem egymilliárd forintnyi jogdíjat fizet ki az EJI / Fotó: Shutterstock

A 2023-as évre vonatkozóan a szervezet mintegy 20 ezer produkció összesen körülbelül 2,3 millió adáspercének adatait dolgozta fel. Az M2, M5, Duna TV, RTL, TV2, TV4, HBO és FILM+ csatornákon sugárzott régi és új, magyar és külföldi filmek, televíziós sorozatok eredeti szereplői mellett a szinkronművészek is részesültek jogdíjban, akik tolmácsolásában a magyar közönség élvezheti a külföldi filmeket. Ez utóbbi jogcímen az EJI 384 millió forintot osztott fel, a tíz legmagasabb jogdíj együttes összege megközelíti a nyolcmillió forintot.

A televíziók saját gyártású műsorainak ismétléseként sugárzott produkciók alapján az EJI összesen 420 millió forint jogdíjat állapított meg. A magyarországi tévécsatornák által megrendelt produkciók szereplői általában magyar előadóművészek, emiatt a jogdíjnak a túlnyomó része őket illeti. Az egyesület ebben az időszakban csaknem kilencezer műsor adatát dolgozta fel. A műsorok összesített időtartama 400 nap, azaz 13 hónap. A tíz legmagasabb összegű jogdíj meghaladja az ötvenmillió forintot.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek itthon is a különféle streamingplatformok. Az ilyen szolgáltatók által megfizetett jogdíj felosztása során az EJI csaknem 150 ezer felvétel összesen 7,5 milliárd lejátszásának adatát dolgozta fel, ennek eredményeként mintegy 200 millió forint jogdíjat osztott fel. Ebben az időszakban a legtöbbször meghallgatott előadó dalai 150 milliónál is többször jutottak el a magyar előfizetőkhöz. A leghallgatottabb dalok között nagyon sok a magyar felvétel, 2023-ban, a 20 leggyakrabban játszott felvétel 90 százaléka magyar előadó produkciója volt.

Jogdíj: nem ment ki a retró zene a divatból, mégis kevés a milliós zenészbevétel

Több mint 90 ezer magyar és külföldi zenésznek utaltak ki összesen 1,5 milliárd forint jogdíjat a tavalyi magyarországi lejátszások után. Az egymillió forintot azonban kevesebb mint hetven előadó jogdíja haladta meg, miközben a tíz legmagasabb összegű jogdíjban részesülő előadó között idén is volt magyar.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.