BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton pezsgőt bonthat: az inflációt tartósan sikerült letörni

Az augusztusi rekordalacsony inflációs ütem is azt bizonyítja, hogy sikerült tartósan leszorítani az áremelkedéseket – közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A kormányzati intézkedések hatásosak, augusztusban az infláció mértéke idei mélypontjára süllyedt értékelte a Központi Statisztikai Hivatal által kedd reggel közölt adatokat Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Eszerint augusztusban 3,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ami nemcsak idei mélypontnak számít, de 2021 februárja óta a legalacsonyabb éves drágulási ütem.

infláció
Nagy Márton pezsgőt bonthat: az inflációt tartósan sikerült letörni / Fotó: AFP

A tárcavezető a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében kiemeli, hogy az élelmiszerárak dezinflációját a mezőgazdasági termelői árak jelentős mértékű visszaesése okozza. 

Mindez előrevetíti, hogy egyes élelmiszer-termékpályákon még csökkenhetnek az árak a következő hónapokban, ami tovább erősítheti a kereslet növekedését. 

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a kormány már tavalyi sikeresen letörte, majd tartósan alacsony szintre szorította vissza a háborús helyzet és a szankciók miatt megugrott inflációt, amelynek mintegy 80 százaléka kínálatoldali volt. Az infláció alacsony szinten tartása érdekében a kormány továbbra is fenntartja az olyan célzott intézkedéseket, mint az online árfigyelő rendszer, amely 2023. július 1-je óta jelentős mértékben hozzájárul a kiskereskedelmi verseny élénkítéséhez és az infláció kordában tartásához.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a tartósan alacsony infláció kiszámíthatóságot és a magas bérnövekedésnek köszönhetően reálbér-növekedést jelent, így kedvezően hat a családok és a vállalkozások  életére. A tárca szerint a fizetések vásárlóerejének tavaly szeptember óta tartó növekedése érdemben hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, a fogyasztói bizalom erősödéséhez, ezáltal a fogyasztás bővüléséhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.