BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga Mihály: A kormány folyamatosan növeli az egészségügy forrásait

A kormány 2010 óta egyre több forrást biztosít az egészségügy fejlesztésére, a gazdasági teljesítmény erősödésével a következő években tovább növelhetjük az ágazat támogatását – jelentette ki Varga Mihály az Észak-budai Szent János Centrumkórház Budai Traumatológiai Centrumának átadó ünnepségén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormányváltás óta mintegy 30 ezer milliárd forint jutott a költségvetésből egészségügyi célokra, csak az idei büdzsében 3200 milliárd forint jut az ágazatra.

A tárcavezető emlékeztetett: a baloldal az egészségügyben felhalmozódott problémákra abban látta a megoldást, hogy elvontak az ágazattól 600 milliárd forint forrást, több tucat kórházat zártak be, 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg. 

Varga Mihály elmondta, az egészségügy fejlesztése és a források  bővülése 2010 óta folyamatos / Fotó: Varga Mihály / Facebook

Az egészségügy fejlesztése folyamatos 2010 óta 

A 2010-ben megválasztott nemzeti kormány megkezdte az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését, valamint az ágazatban dolgozó orvosok, nővérek és más személyzet béreinek rendezését. A miniszter rámutatott: az idei költségvetésben bő 2000 milliárd forinttal több forrás jut az ágazatnak, mint a 2010-es, utolsó baloldali kormány által benyújtott költségvetés kerete. Mint mondta: az elmúlt időszakban több mint 500 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre az egészségügyben. 

Felújítottak: 

  •  91 vidéki kórházat,
  •  54 rendelőintézetet, 
  • 107 mentőállomást,
  • létrejött 23 új rendelőintézet 
  • 41 új mentőállomást. 

A Magyar Falu Program keretében több mint 600 orvosi rendelő épülhetett vagy újulhatott meg. 

Az orvosi bérek terén a közelmúltban az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb béremelési programjának végrehajtása mellett az ápolók bérét is jelentősen növeltük, a szükséges forrásokat a költségvetés biztosította 

– emelte ki a tárcavezető. Varga Mihály hozzátette, hogy a nehéz világgazdasági folyamatok ellenére is 2000 milliárd forintnyi állami beruházást valósítanak meg Magyarországon az idei évben, amelynek a most átadott, új traumatológiai részleg is részét képezi. A tárcavezető emlékeztetett: a magyar gazdaság már idén visszatér a fenntartható növekedési pályára, ami további lehetőséget teremt az egészségügyi fejlesztéseknek is. A kormány a hiány fokozatos csökkentésével, az egyensúlyi mutatók javításával is segíti a gazdaságban a pozitív folyamatok fenntarthatóságát – jegyezte meg a miniszter.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.