BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bunkofontörvény Indiában


Agresszívvé tehet a mobilozás – ezt állapította meg a közelmúltban az indiai parlament felsőháza azon törvény kapcsán, amely egyenesen börtönnel sújtaná az imigyen vétkezőket. Indiában jelenleg mintegy 280 millió mobil-előfizetőt tartanak nyilván.


A Telecom TV tudósítása szerint a több száz milliós országban akadt valaki, aki nem nézte tovább jó szemmel, hogy a mobiltelefont sokan a szó valódi értelmében „bunkofonként” használják, rombolva ezáltal az indiaiak udvariasságáról, intelligens viselkedéséről korábban elterjedt nézeteket. Panaszával egyenesen az indiai parlament felsőházi képviselőihez fordult, akik maguk is egyetértenek a panasztevővel, egyik bizottságuk már igyekszik is nyomást gyakorolni a helyi törvényhozásra, hogy vezessenek be olyan rendelkezést, amely templomokban, esküvőkön, temetésen, de bizonyos szórakozóhelyeken is kitiltaná a mobiltelefonokat. Már előkészületben vannak olyan tervek is, amelyek előírnák az iskoláknak a hálózati vételt blokkoló berendezések telepítését, sőt az sem kizárt, hogy tiltani fogják az autózás közbeni mobilozást is.


A még extrémebb tervek szerint börtönbe küldenék azt is, aki munkaidő alatt bonyolít le magánhívást a mobilján. A panasztevő begyűjtetné az országban található összes kamerás készüléket, ezeket aztán kamera nélküliekre cseréltetné, úgymond „az asszonyok biztonsága érdekében”. Kérdés: ha tényleg megvalósulnának az elképzelések, lenne-e elég (börtön)cella Indiában? vg

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.