BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A nyolc százalékos kínai gazdasági növekedés titkai

A kínai kormány továbbra is erősen bízik az év elején elképzelt, legalább 8 százalékos idei gazdasági növekedésben, és - amint a kormányfő csütörtökön a piac megnyugtatására megismételte - folytatja a költségvetési ösztönzést és a laza pénzügypolitikát, nehogy alábbhagyjon a lendület. A pénteken megjelent, friss adatok igazolni látszanak a kormányzati reményeket: az ipari termelés, a beruházások, a hitelellátás növekedése augusztusban is gyorsult, az egyetlen gyenge pont az export maradt.

Augusztusban a kínai export értéke 23,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, miután júliusban 23,0 százalékos volt az elmaradás. Az éves elmaradás tizedik hónapja tartott augusztusban.

A behozatal értéke 17,0 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit a júliusi, 14,9 százalékos éves elmaradás után, közölték a kínai vámhivatalban pénteken. Csakúgy, mint egyszer már májusban, a múlt hónapban megint megszakadt a havi exportnövekedés sorozata is abszolút értékben. A növekedés, havi összehasonlításban, március óta tartott. Az augusztusi kivitel értéke, 103,7 milliárd dollár, kisebb volt a júliusi 105,4 milliárdnál, ez azonban munkanap-kiigazítással 3,4 százalékos növekedésnek felel meg.

Az import 88 milliárd dollárra csökkent a júliusi 94,8 milliárdról, munkanap-kiigazítással ez 1,0 százalékos növekedést takar. A kínai kivitel idén eddig februárban volt a legkevesebb, 64,9 milliárd dollár. Az első fél évben Kína hazai összterméke (GDP) 7,1 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első fél évben.

A növekedéshez 6,2 százalékponttal járultak hozzá a beruházások - főleg a kormány tavaly ősszel meghirdetett, közel 600 millió dolláros ösztönző programjából -, 3,8 százalékpontot tett hozzá a hazai fogyasztás, és 2,9 százalékpontot vett el a külkereskedelem alakulása. A külkereskedelem május óta negatív "hozzájáruló" a kínai GDP-hez, mert azóta az export visszaesése nagyobb éves egybevetésben, mint a behozatalé.

Ez a fordulatot részben az olcsóbbodott nyersanyagok növekvő, tartalékolási célú behozatala magyarázza, részint a kormány ösztönző programja, amely fékezi a belső fogyasztás visszaesését, és ezzel segít a világgazdaságnak is. A tartalékolási célú nyersanyagimport egyszersmind hozzájárult ahhoz, hogy az ipari fémek és a kőolaj több mint kétszeresére drágult az év eleje óta a világpiacon. Kína, a világ második olajfogyasztó országa, júliusban rekord mennyiségű kőolajat importált, a 19,63 millió tonnás (4,62 millió hordó) behozatal 42 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, és 14 százalékkal a júniusit. Pedig júliusban a hazai üzemanyag-fogyasztás 13 százalékkal kisebb volt, mint tavaly júliusban. Tavaly egész évben a kínai kőolajimport, napi átlagban 3,58 millió hordó, csak 9,6 százalékkal haladta meg a 2007-est. Augusztusban a kínai kőolajimport kissé csökkent, 18,47 millió tonnára (napi 4,37 millió hordóra), de még ez is 18 százalékkal több volt az egy évvel azelőttinél.

A kínai tervhivatalban a mostani negyedévről 8,5 százalékos GDP-növekedést várnak. Ezt alátámasztják szintén pénteken megjelent más hivatalos adatok: az ipari termelés augusztusban 12,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ez tizenkét hónapon belül a leggyorsabb növekedési ütem volt.

A tőkeberuházások értéke 33 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, meghaladva a júliusi éves ütemet. Kína gazdasága számára a Világbank júniusban javította ez évi növekedési előrejelzését, 7,2 százalékra a tavasszal jósolt 6,5 százalékról.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusban 7,5 százalékra javította 6,5 százalékról GDP-növekedési jóslatát Kína számára, jövőre 8,5 százalékos növekedést vár ott. Kína gazdasága tavaly 9 százalékkal, 2007-ben 13 százalékos, rekord ütemben bővült.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.