BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár tíz év börtön is járhat a korrupcióért Ausztriában

Ausztriában idén szeptemberben lépnek hatályba az új, korrupció elleni jogszabályok, melyek nagymértékben kitágítják a korrupció fogalmát, megnövelve így az esetleges büntetőjogi felelősség eseteinek spektrumát. Az osztrák bíróság a közszféra mellett a magánszférában elkövetett korrupciós bűncselekményeket is súlythatja – áll az enwc nemzetközi jogi tanácsadó csoport tájékoztatójában.

Az új szabályozások értelmében az eddiginél tágabban kell értelmezni, hogy kit tekintünk „hivatali személynek”, mindemellett büntethetővé válik az is, ha valaki egy hivatali személynek akkor nyújt vagy ígér bármely előnyt, ha még ezen előny nyújtásáért nem várja el a hivatali személy kötelességszegő magatartását. Azonban csak akkor válik büntethetővé ez a cselekedet, ha legalábbis közvetett célja az, hogy a jövőben sor kerüljön efféle kötelességszegő magatartásra.

Az osztrák törvényhozó új szabályozásainak elsődleges célja, hogy megszüntesse az ún. „kapcsolatápolást”. Ezáltal szeretnék elérni a korrupció még hatékonyabb visszaszorítását, valamint azt, hogy a törvény a társadalmi megítélésnek megfelelően kategorizáljon egy cselekedetet. Ez azt jelenti, hogy a módosítással az is büntethetővé válik, ami eddig csak a társadalmi megítélés szempontjából számított korrupciónak. Az osztrák bíróság a közszféra mellett a magánszférában elkövetett korrupciós bűncselekményeknél 2 évig terjedő szabadságvesztéssel, míg ugyanezért a közszférában akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti az elkövetőket.


Az Unió is szigorít

Az osztrák törvényhozó Európában nem egyedül vette fel még keményebben a harcot a korrupció ellen. A tagállamok együttesen szigorítják törvényeiket, többek között az Európai Unió Tanácsának 2003-ban hozott kerethatározata (2003/568/IB számú kerethatározat) alapján, melynek célja a magánszektorban tapasztalható korrupció visszaszorítása. A kerethatározatot a tagállamok többek között a Tanács által 1997-ben jóváhagyott korrupció ellenes egyezmény alapján hozták és célja az volt, hogy mindazok az EU-tagállamok, amelyek nem ültették át az egyezményben meghatározott intézkedéseket saját jogrendszerükbe, a kerethatározat alapján egységesen megtegyék.

Elvileg élen járunk

A magyar törvényhozó már a fent nevezett kerethatározat meghozatala előtt, a fent nevezett 1997-ben jóváhagyott egyezményre és az Európai Unió e tárgyban foganatosított együttes fellépésére (98/742/IB együttes fellépés) tekintettel beépítette a magyar Büntető Törvénykönyvbe és más jogszabályokba a magánszektorban is tapasztalható korrupció visszaszorítását célzó rendelkezéseit.

A reformok következtében nem csak az minősül korrupciónak, ha az állami szférában dolgozó személyeket vesztegetnek meg, hanem az is, ha ugyanezt egy magántulajdonban lévő gazdasági társaság dolgozójával vagy tagjával szemben teszik. Fontos az is, hogy magát a gazdasági társaságot és az ügyvezetőket is sújthatja büntetés, ha a társaság dolgozói vagy tagjai a korrupció eszközeit alkalmazzák a társaság érdekében.

A gyakorlat mást mutat

„Mindamellett, hogy hazánk törvényhozói nem maradnak le más EU-tagállamoktól a korrupció elleni törvénykezésben, sajnos nem mondható el, hogy a magyarországi köz- vagy gazdasági élet tisztaságának megítélése bel- vagy külföldön javult volna az évek során, hiszen a végrehajtó hatalom - ugyan egyre több ügyet tár fel - nem képes ténylegesen visszaszorítani a korrupciót.” – fogalmaz Dr. Bánki Orsolya ügyvéd, az enwc nemzetközi jogi tanácsadó budapesti partnere. „Ennek talán egyik legfontosabb oka, hogy ahhoz, hogy csökkenjen a korrupció, elsősorban annak társadalmi megítélésén kell változtatni, és el kell érnünk, hogy a korrupciót elítéljük, és ne tekintsük egy szükségszerűen létező társadalmi jelenségnek. Ez szükséges ahhoz is, hogy a végrehajtói hatalom a társadalom segítségével sikeresebb legyen a korrupció elleni harcban, hiszen sem a nyomozás, sem a bírósági eljárás nem képzelhető el az állampolgárok együttműködése nélkül” – véli a szakember.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.