BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra itt a támogatott hitel - Kevesen juthatnak a kedvező kondíciójú konstrukcióhoz hozzá

Készülnek a bankok és takarékszövetkezetek október 1-jére, amikortól ismét igényelhető a támogatott forintalapú lakáshitel.

Az új kölcsön versenyképes lesz a devizaalapú konstrukciókkal szemben is. Kezdetben a hitelcéltól és a nevelt gyerekek számtól függően 6,5–9 százalék között alakulhat a kamatok és kezelési költségek összege, ám ha az állampapír- piaci hozamok továbbra is alacsonyak maradnak, a hitelköltségek is mérséklődhetnek.

A kedvező kondíciójú kölcsönt azonban még a korábbi támogatott forinthiteleknél is kevesebben vehetik csak igénybe. A lehetőség csak új lakóingatlan vásárlására vagy építkezésre, illetve meglévő lakás korszerűsítésére vonatkozik.

A kiszemelt ingatlan értékét, a hitel összegét és az igénylők életkorát is korlátozza a kormányrendelet, a bankok egy része ezért piaci kamatozású forinthitelt is indít, amelyet a támogatásra nem jogosultak is felvehetnek. Az állam egyébként évente hárommilliárd forintot szán a kamattámogatásra, e keretet azonban az idén még aligha merítik ki a hitelintézetek.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.