BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Válságbiztos síturizmus

Válság ide vagy oda, a lapunk által megkérdezett utazási irodák tapasztalatai szerint aki megteheti, az idén sem mond le a síelésről, bár kompromisszumokra azért hajlandó. Ennek megfelelően a forgalmukra sincs okuk panaszkodni. „Magyarországon ma nagyjából 300-350 ezer olyan síelő van, aki évente legalább egyszer vagy kétszer elmegy síelni. Ők gyakorlatilag a gazdasági körülményektől függetlenül, akár az igényeikből lejjebb adva is ragaszkodnak a téli sporthoz” – mondta lapunknak Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke. Ezt bizonyítja szerinte, hogy a síutakra szakosodott irodák tavaly is kiemelkedő szezont zártak, a válság őszi berobbanása ellenére.

„Úgy látjuk, hogy egy kicsit rövidítették az utasaink a kinn-tartózkodási időt, vagy egyszerűen olcsóbb szállást választanak, a sípályák minőségéről viszont nem nagyon mondanak le a síelni vágyók, ragaszkodnak a tudásuknak megfelelő színvonalú terepekhez” – mondta a Világgazdaságnak Kanizsai Zsuzsa, a Neckermann értékesítési vezetője. Elmondása szerint továbbra is Ausztria és Szlovákia számít a legkedveltebb síterepnek, nyugati szomszédunknál a közeli Steiermark vagy Salzburg környéke a legnépszerűbb.

Az utazási irodák síutakkal kapcsolatos forgalmában egyre nagyobb szerepet játszanak a közvetlen szervezők által (például iskolai, egyetemi utazások, munkahelyi közös utazások, bulitúrák) létrehozott csoportok, de előtérbe kerültek a wellnesslehetőségekkel összekötött síutazások is, hiszen egyre többen nemcsak síelni, hanem pihenni is szeretnének, kulturált környezetben. „E szegmens képviselői hajlandók ennek nagyobb árát is megfizetni” – tette hozzá Kanizsai Zsuzsa.

„Nagyon érdekesen alakul a mostani szezonunk: míg tavaly télen valóban éreztük a válság hatását – kevesebb volt a foglalás és az is inkább rövidebb időre, egy hétvégére vagy három-négy napra szólt –, addig az idén már november eleje óta igencsak fellendült a kereslet a síutak iránt” – mondta a Világgazdaságnak Pálinkás Tamara, a Vista Utazási Iroda üzletfejlesztési vezetője. Tájékoztatása szerint az idén újra az egyhetes időtartamra szóló foglalások a legjellemzőbbek, és a legtöbben most is Ausztriába (80-90 százalék), azon belül is a közeli tartományokba, Alsó-Ausztriába, Stájerországba és Karintiába utaznak. Emellett még Olaszország és Szlovénia számít népszerűnek, a távoli, de jó árakkal bíró Franciaország iránt alacsony a kereslet. Az idén ráadásul korán is indult a szezon, ugyanis ahhoz képest, hogy csak a napokban esett le az első hó – ami hagyományosan megnöveli az érdeklődést –, a Vistánál már most elérték a tavalyi forgalom több mint felét.

Pálinkás Tamara elmondta, hogy nemcsak a keresletet, hanem az árrésüket is „békén hagyta” a válság: az elmúlt években gyakorlatilag ugyanazon a szinten maradt a síutakkal és szállásokkal kapcsolatos nyereségességük, ez részben a partnereikkel való tovább javuló kapcsolataiknak is köszönhető. Még egy általános tendencia jellemző a síutakra: a foglalási idők egyre rövidülnek. Gyakran indulás előtt néhány nappal próbálnak szállást találni maguknak az utazók – mondja Molnár Gabriella.

A magyarországi sípályák többségénél a hét végén elkezdődött a szezon: az ország legmagasabb pontján, Kékes tetőn szombat reggel óta várják a síelőket. „Jelenleg a Déli pálya felső szakasza működik, 30-40 centi vastagságú természetes, illetve ágyúzott hóval.

Mint minden évben, az idén is minden szerdán, pénteken és szombaton éjszakai sízésre is van lehetőség” – mondta lapunknak Bajnóczki Zsolt, az üzemeltető Mátra Centrum Kft. sajtóreferense.

A Mátraszentistváni Sípark is szombaton nyitott meg: négy pálya, két felvonó, illetve az oktatórész kezdte meg a működését. A nyitást megelőzően már egy hete hóágyúzták a pályákat. „Mintegy 20 ezer köbméter havat ágyúztunk szét, így az érintett pályákon átlagosan egy méter vastagságú hóréteg várja az érdeklődőket” – mondta a Világgazdaságnak Erbeszkorn Tamás szóvivő.

Az elmúlt években, mint azt lapunk korábban is megírta: milliárdos nagyságrendű összeget költöttek és költenek jelenleg is fejlesztésre a magyar-sípályák: az Eplény Skiarénában például szombaton adták át az ország első négyüléses felvonóját.

Mint minden évben, az idén is minden szerdán, pénteken és szombaton éjszakai sízésre is van lehetőség” – mondta lapunknak Bajnóczki Zsolt, az üzemeltető Mátra Centrum Kft. sajtóreferense.

A Mátraszentistváni Sípark is szombaton nyitott meg: négy pálya, két felvonó, illetve az oktatórész kezdte meg a működését. A nyitást megelőzően már egy hete hóágyúzták a pályákat. „Mintegy 20 ezer köbméter havat ágyúztunk szét, így az érintett pályákon átlagosan egy méter vastagságú hóréteg várja az érdeklődőket” – mondta a Világgazdaságnak Erbeszkorn Tamás szóvivő.

Az elmúlt években, mint azt lapunk korábban is megírta: milliárdos nagyságrendű összeget költöttek és költenek jelenleg is fejlesztésre a magyar-sípályák: az Eplény Skiarénában például szombaton adták át az ország első négyüléses felvonóját.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.