BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Haladék az EMFESZ-nek

Nem kellett kifizetnie 2 milliárd forintos Nitrogénművek-tartozását a gázszolgáltatónak

Mégsem kellett az EMFESZ Kft.-nek kifizetnie a tegnap lejárt határidőre azt a kamatokkal együtt közel kétmilliárd forintot, amelyet a Nitrogénművek Zrt.-nek ítélt az MKIK mellett működő választott bíróság. A Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiuma a gázkereskedő kérelmére felfüggesztette ugyanis a választott bíróság döntésének végrehajtását – értesült a Világgazdaság.

Az EMFESZ-t bő két hete utasította a fenti összeg kifizetésére a választott bíróság a Nitrogénművek által indított per részítéletében, másodfokon. A műtrágyagyártó azt állítja, 6,87 milliárd forint kára keletkezett amiatt, hogy az EMFESZ 2008. június 30-án leállította a neki történő gázszállítást, és így a szabadpiacról kellett beszereznie gyártása fő alapanyagát. Azt is állítja, előzőleg kényszer hatására írta alá a gázvásárlási szerződéseket. A választott bíróság a közel hétmilliárd forintból végül 1,499 milliárdnyi követelést minősített megalapozottnak, de arra még 468 millió forint kamat rakódott. Az EMFESZ ügyvezetője, Góczi István korábbi nyilatkozata szerint cége a jogszabályoknak és a szerződésnek megfelelően állította le a gázszállítást, mert a Nitrogénművek pénzügyi helyzete bizonytalanná vált, és nem adta le a mérlegét sem.

A Fővárosi Bírósághoz írt kérelmében a gázkereskedő arra alapozva kérte a kétmilliárdos összeg kifizetésére vonatkozó részítélet végrehajtásának felfüggesztését, hogy fizetésképtelenné válna, ha átutalná a pénzt. Így nem tudná betartani több százezer szerződését, az pedig „további károkhoz, visszafordíthatatlan helyzethez vezetne, vagyis a fogyasztók érdeke is súlyosan sérülne”. Az említett több százezer szerződés mögött 350 ezer háztartás és közel 300 kiemelten jelentős, ipari gázfogyasztó áll az EMFESZ kérelme szerint. A társaság a bíróságnak levezette, hogy – kereskedő cég lévén – forgóeszközeit előre finanszírozott földgázba, rendszerhasználati és tárolási díjba, továbbá mindezek áfájába fektette be. Szolgáltatását csak úgy teljesítheti, ha folyamatosan meg tudja venni az általa eladandó gázt. Jelenleg nincs a működésből kivonható, szabadon felhasználható kétmilliárdja. Utalt rá, hogy tavaly veszteséges volt, és saját tőkéje is közel –47 milliárd forintra esett, miközben a Nitrogénművek jegyzett tőkéje 1,7 milliárd forint volt. Az EMFESZ által felsorolt körülményeket a bíróság méltányolhatónak minősítette. Érdeklődésünkre Góczi István elégedetten nyilatkozott arról, hogy a választott bírósági ügy polgári peres útra terelődött. „A jogot mindenkinek be kell tartania” – utalt arra, hogy a két cég ügyében eljárt választott bíró tavaszszal azért mondott le, mert úgy érezte, a felperes megpróbálta ellehetetleníteni a bíróság működését, és mert a tanács mellőzte a bizonyítást, nem adott helyt az alperes és a felperes indítványainak sem, valamint nem tisztázta a tényelőadások nyilvánvaló ellentmondásait. A Nitrogénművek mögött álló, de éppen nyaraló Bige László egyelőre nem kívánt nyilatkozni, de jelezte, cége vélhetőleg fellebbez a Fővárosi Bíróság végzése ellen, a vállalat jogászai vizsgálják az ügyet. „A Nitrogénműveknek előbb-utóbb úgyis vissza kell kapnia a pénzét” – jelentette ki.


Találkozó Moszkvában

Szeptember 29-re hívta be az orosz kereskedelmi és iparkamara mellett működő nemzetközi választott bíróság az EMFESZ Kft. ellenőrzését tavaly áprilisban átvevő svájci RosGas AG-t és az előző tulajdonost, a ciprusi Mabofi Holdings Ltd.-t. A RosGast arra kérte fel a testület, erősítse meg, hogy jogszerűen szerzett befolyást a magyarországi gázkereskedő társaság fölött. A kft. ugyanis úgy cserélt gazdát, hogy az ügyletet eladói oldalról a Mabofitól korábban kapott felhatalmazás alapján Góczi István bonyolította le. Ugyanakkor a Mabofi hangsúlyozza, a tranzakcióról nem tudott, nem akarta az EMFESZ-t eladni a RosGasnak – pláne nem egy dollárért –, az ügylet az érdekei ellen való volt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.