BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

IMF-vita - "Magyarország érdekesen próbál ellenszegülni"

Miként értette cikkében a párhuzamot a magyar '56 és az Orbán-kormány Valutaalappal és az EU-val kapcsolatos stratégiája között Adam LeBor, a birt The Times című lap budapesti tudósítója? Milyennek tűnik fel Magyarország nemzetközi megítélése az elmúlt három hónap tükrében? Többek között ezekről a témákról nyilatkozott Adam LeBor, valamint Nick Thorpe, a BBC közép-európai tudósítója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának kedd este.

Vitát akartam indítani a cikkemmel, és azt hiszem, ez meg is történt - nyilatkozta nemrég megjelent írásáról a The Times tudósítója. "Ami 1956-ban történt, az természetesen nem ugyanaz, ami most történik az IMF-fel (Valutaalap), de szerettem volna valamit elmondani a magyar független szellemről. A XXI. században ugyanis az egyik legfontosabb dolog számomra a nemzeti szuverenitás kérdése. Nem csupán Magyarország, hanem más országok, különösen az európai szuperállam tekintetében. A gazdaság globalizált, mennyi autonómiával bír egy ország? Ez az, ami engem annyira érdekel''" - mondta LeBor a Duna Tv-ben.

Hozzátette: Magyarország kis ország, amely megpróbál felállni, és próbál nagyon érdekes módon ellenszegülni.

"Mire mondott nemet Orbán Viktor"?

Nagyon fontos tanulmányozni, hogy mire mondott nemet Orbán Viktor az IMF-megbeszéléseken - ez már Nick Thorpe-nak, a BBC közép-európai tudósítójának megközelítése. "Óvatosabb lennék, mint Adam. A kormány a megszorításokra mondott nemet? Vajon kért az IMF egyáltalán megszorításokat? Nem igazán, nem pontosan" - hangzott a vélemény.

Az újságíró úgy látja: a kormányzat inkább bizonyos kérdésekre, például a kormány hosszú távú terveire nem válaszolt az IMF-nek. "Azt gondolom, a szuverenitás alapján, amit Adam is említett, a kormány igenis késleltetheti a válaszát, bár nem tudjuk, meddig marad ezzel adós a kormányzat"'' - tette hozzá.

A választás vízválasztó lehet

Lehet, hogy csak az önkormányzati választásokig halasztja a kormány a hosszú távú terveire vonatkozó választ. De az is lehet, hogy a kormány egyszerűen azért nem válaszolt a Valutaalapnak, mert még nem tudja, hogyan kezelje az egészségügyi ellátást, a MÁV-ot és a korábbi MALÉV-ot - vélte a brit közszolgálati csatorna tudósítója.

Hozzátette: gyakran úgy tűnik fel, hogy a Fidesz, a jelenlegi kormányzat, előbb megpróbál annyi hatalmat összegyűjteni, amennyit csak lehet. És - néha az a benyomás - ezt követően kezdi a politikát alakítani. "Lehet, hogy megint ez fog történni" - vélte Nick Thorpe.

Figyelnek a független intézményekre

Milyen Magyarország nemzetközi megítélése az elmúlt három hónap tükrében, az IMF- és az EU-konfliktusok tükrében? - hangzott a Közbeszéd kérdése.

Adam LeBor szerint Magyarország nemzetközi megítélése továbbra is nagyon jó, nem gondolja, hogy ez jelentősen megváltozott volna. Néhány estben viszont lát okot az aggodalomra és a fokozott odafigyelésre. 

"Azt gondolom, nagyon sok aggodalom volt a kormányzat bizonyos lépéseit illetően, amelyek független intézményeket fenyegetnek, mint például a médiatörvény; utóbbi azt hiszem, picit túlment a határon, legalábbis a reakciók tekintetében, és azt hiszem, itt mindenképpen van ok aggodalomra" - mondta a Adam LeBor.

Az aggodalomra okot adó kormányzati lépések közé sorolta a "különböző pártemberek kinevezését független intézmények élére". Példaként az Állami Számvevőszék elnökének és az Alkotmánybíróság tagjainak választását, illetve az ORTT és az Nemzeti Hírközlési Hatóság összevonását.    
 
Figyelni kell mindenképpen, hogy mi fog történni a független intézményekkel a kormányzás ideje alatt - szögezte le a The Times budapesti tudósítója.


"A kormányzat le fog csillapodni"

Magyarország imázsa nem olyan jó, mint amilyennek lennie kéne - hangzott immár Nick Thorpe állítása. Úgy véli, az új kormányzatnak bizonyos esetekben kommunikációs problémái vannak.

Hozzátette: "egyre több szem szegeződik" a kormányon belülről és külföldről is arra, vajon mit tesz Magyarország januártól, amikor az Unió soros elnökségét adja majd az ország. "Remélem, sokat tanulnak majd a cseh kormányzat által elkövetett hibákból, illetve más kormányok hibáiból, amelyek bajba kerültek, miközben próbálták irányítani ezt az óriási csatahajót hat hónapon keresztül" - vélte a BBC tudósítója.

Nick Thorpe erre alapozza azt a véleményét, hogy "nagyon meglepődne", ha a kormányzat bármiféle összeütközést felvállalna akár a gazdaságpolitikát, akár a médiapolitikát illetően.

"Azt gondolom, az önkormányzati választásokat követően, a sietve elfogadott sok jogszabály után le fog nyugodni, le fog csillapodni a kormányzat . És nem annyira az euroszekptikus, hanem inkább a pro európai arcát fogja mutatni" - nyilatkozta Nick Thorpe a Duna Televízió stúdiójában. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.