Betonba öntik a kormány rögtönzéseit

A gazdaságban a kiszámíthatóság nagy érték. Ezt támasztja alá minden felmérés, kérdezzenek akár nagy nemzetközi multit, akár a túlélésért küzdő helyi kisvállalatot, akár a munkavállalót. Innen nézve üdvözölhető, hogy a miniszterelnök stabilitást szeretne vinni a gazdasági törvénykezésbe, ahogy azt egy osztrák lapnak nyilatkozta.

Törekvésével azonban két gond is van. Az egyik, hogy a cél nem szentesítheti az eszközt: a parlamentáris demokráciákban a mindenkori kormánynak – és a választóknak – jogot kell adni az irányváltásra, kétharmados többség híján is. A másik, hogy a jelenlegi kormány és parlament maga sem mutat példát a kiszámíthatóságból.

Ha most nem is nyúlunk vissza a különadókig, a magán-nyugdíjpénztári vagyon de facto államosításáig vagy épp az új alaptörvényig, az elmúlt napokban is olyan törvények kerültek a parlament elé, amelyek szövege alapvetően írta felül a korábbi koncepciókat, vagy épp derült égből villámcsapásként hatottak. Az álláskeresési járadék folyósítási ideje mégsem csökken annyira, mint amennyit a konvergenciaprogramban vállalt a kormány. Az adósmentő programban mégsem úgy és annyian vehetnek majd részt, mint ahogy nemrég végre bejelentették. Sorra érik a meglepetések az önkormányzatokat vagy épp az energiaszektort, amelyek felboríthatják a szereplők eddigi gazdálkodását.

„Miért, hagyni kellene, hogy az történjen, mint az elmúlt nyolc évben?” – válaszolta tegnap a parlamentben a nemzetgazdasági államtitkár a sarkalatos törvények kiterjesztése kapcsán feltett ellenzéki kérdésre. Cséfalvay Zoltánnak igaza van: a rossz struktúrákhoz, folyamatokhoz bizony hozzá kell nyúlni. Csakhogy a mostani döntések továbbra is gyakran nélkülözik az egyeztetést, a konszenzust, a kiérleltséget és a hosszú távú szemléletet. De ha már így alakult, legalább nem kellene mindezt betonba önteni.