BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újratervezi fekete gömbjét a Google

Júniusi bemutatója után a Google mérnökei visszaülnek a tervezőasztalhoz és határozatlan időre elhalasztják a zene és videó streamingre alkalmas Nexus Q piaci bevezetését.

A Google az elektronika harmadik hullámának nevezte a Nexus Q érkezését, de a The New York Times szerint az, hogy öt héttel bemutatója után elhalasztották piaci bevezetését, azt mutatja, hogy a cég komoly nehézségekkel néz szembe a hardware és a közösségi média terén.

A Rokuhoz, illetve az Apple TV-hez hasonló Nexus Q gyártására a Google egy külön üzemet létesített a kaliforniai San Joséban és bár a készüléket az első kritikák pozitívan értékelték, a felhasználók egy része szerint a 299 dolláros ár túl magas volt a tudásához képest. A keresőóriás csak a Nexus Q megrendelőinek küldött levélben adott hírt a halasztásról, közölve, hogy a csapat jelenleg dolgozik az eszköz továbbfejlesztésén.

"Dúl a TV-k uralmáért folytatott háború" – fogalmazott James L. McQuivey. A Forrester elemzője szerint ebben a versenyben csak az győzhet, aki átfogó megoldást nyújt az összes képernyőre, legyen az televízió, PC vagy mobiltelefon. Az eMarketer piackutató szerint az amerikai fogyasztók egyre több időt töltenek tévézéssel, a hirdetők idén 64,8 milliárd dollárt költenek reklámra a szektorban, szemben az online üzletágban vár 39,5 milliárd dollárral.

Nem ez az első alkalom, hogy a Google-nak hardware gondja akad: a Google TV, amelyet szintén tovább fejlesztettek a kezdeti időszakban, szintén nem hozta meg a várt áttörést. A Nexus Q csak a Google Play, illetve a YouTube tárából játszik le videókat és zenéket és kizárólag Androidos készülékkel irányítható. A Google célja, hogy a Nexus Q segítségével összekapcsolja a szórakoztatóelektronikai eszközöket az internettel, de a Forrester szakértője szerint a Nexus Q erre nem elég.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.