A mindenható állam

Nagy fába készül vágni a fejszéjét a kormány azzal, hogy újabb, ezúttal is visszamenőleges érvényű jogszabályt hoz majd a lakossági devizahitelesek védelmében. Az eddig kiszivárgott információk szerint a hitel felvétele óta eltelt időszakban felhalmozódott árfolyam-különbözetet emelnék ki a szerződésekből, úgy, hogy azt megosztanák az állam, az adósok és a pénzügyi szolgáltatók között.

A terv – ha megvalósul – vélhetően újabb tetemes költségeket okoz majd a bankoknak, ám ez a tény az eddigi történések tükrében már nem valószínű, hogy átlépné az ingerküszöböt. Sőt, a jelen körülményeket ismerve a szerződések visszamenőleges módosítása is viszonylag könnyen átcsúszhat a parlamenti rostán.

A gondot inkább az jelenti, hogy a jelenlegi stádiumban már nagyon nehéz lesz olyan megoldást kidolgozni, amely az adósoknak igazságos, és egyformán érvényes megoldást jelentene a problémáikra. Nagy kérdés például, hogy mi lesz azokkal, akik már bőven 90 napon túli hátralékban ülnek a kölcsönükkel, amit a bankjuk ráadásul már jó régen fel is mondott: ennek a – bő százezer háztartásból álló – rétegnek a problémáját vélhetően ez az injekció sem oldja meg, hiszen ha bármekkora pozitív számra is csökken a havi terhük, fizetni már akkor sem igen tudnak.

Ráadásul számolni kell némi társadalmon belüli feszültséggel is: a devizahitelben már nem érdekelt, vagy azt soha fel nem vett rétegek joggal kérdezhetik ugyanis, hogy rajtuk, ha netán gondban voltak, miért nem segített senki, és miért van az, hogy az emberek nyugodtan túlvállalhatják magukat, hiszen azonnal utánuk nyúl egy nagy állami kéz. És az utóbbi momentum az egészben a legrosszabb. A hatalom ugyanis megint azt sugallja, hogy „én vagyok az állam, és megvédelek téged”, ez pedig nagyon veszélyes irányba tereli a közgondolkodást: az önálló cselekvés, az öngondoskodás ideje el sem kezdődött igazán, és máris lejár.