BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenötezer doboz csempészcigit találtak egy karambolozó autóban

Tizenötezer doboz, magyar adójegy nélküli cigaretta volt abban az autóban, amelyik egy másikkal ütközött kedd hajnalban Nyírmeggyesen. A balesetben kilencen sérültek meg: heten súlyosan, ketten pedig könnyebben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője.

A baleset előtt a NAV munkatársai Mátészalka és Kocsord között figyeltek fel egy első rendszám nélkül közlekedő személyautóra, amelyet megpróbáltak megkülönböztető hang- és fényjelzéssel megállítani. A kocsi vezetője azonban gyorsított, lekapcsolta a járműve lámpáit és menekülni kezdett. A pénzügyőrök néhány kilométer megtétele után Nyírmeggyes területén találtak rá a kocsira, amely egy másikkal ütközött.

A menekülő autóst a NAV munkatársai mentették ki a füstölő járműből, amely azt követően lángba borult. A tűzoltók és a mentők kiérkezéséig a pénzügyőrök a többi sérült mentését végezték a helyszínen - tette hozzá a százados. Az égő kocsit a tűzoltók oltották el, s benne a pénzügyőrök 15 ezer doboz cigarettát találták, amelyből 1028 pakli rongálódott meg a lángoktól.

Dávid Zoltán kiemelte: a karambolozó csempészautó sofőrje a fején csuklyát, az oldalán tőrkést viselt. A pénzügyőrök a járművet, a csempészett dohányárut lefoglalták, a sofőr ellen pedig - aki súlyos sérülésekkel került kórházba - költségvetési csalás elkövetése miatt indítottak eljárást. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.