BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jogsértés a 4-es metrónál! Bírság az engedély nélküli építés miatt

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a 4-es metróvonalon tapasztalt jogsértő építési tevékenység miatt egymillió forint eljárási bírságot szabott ki, és megtiltotta a vágánykapcsolati műtárgy építését, annak kiviteli tervének jóváhagyásáig .

A hatóság mindkét elsőfokú döntése ellen az építtető és a kivitelező fellebbezéssel élhet, azonban a fellebbezésnek az építési tilalomra vonatkozóan halasztó hatálya nincs.

Az NKH az ügyben mint építési hatóságként eljáró engedélyező szerv, a Dél Buda – Rákospalota metróvonal Kelenföldi pályaudvar – Baross tér közötti szakaszának alagútjaira, állomásszerkezeteire, járműtelepeire vonatkozó építési engedélynek a megsértése ügyében, az augusztus 21-i helyszíni szemlén rögzített adatok és tények alapján, a körülményeket is megvizsgálva, hozta meg az említett döntéseket.

Megállapította, hogy a jelzett szakaszon a vágánykapcsolati műtárgyat a BAMCO Kkt, mint kivitelező engedély nélkül kezdte meg építeni, annak ellenére, hogy e helyszíni bejárást megelőzően, augusztus 7-én a hatóság felhívta az építtető, valamint a kivitelező figyelmét arra, hogy ahhoz hatósági jóváhagyás szükséges.

A jogsértő építési tevékenységgel kapcsolatos dokumentumokat megvizsgálva döntött a kivitelező céggel szembeni eljárási bírság kiszabásáról.

A feltárt adatok és tények alapján megállapítható volt, hogy a DBR Metro Projekt Igazgatóság, mint építtető igyekezett a jogsértő tevékenységet megakadályozni. Egyfelől utasította a kivitelezőt az építési engedély betartására, másfelől pedig a hatóságot haladéktalanul értesítette a jogsértő helyzetről. Így az építtető vétkessége nem állapítható meg.

A hatóság a döntésében kötelezte mind az építtetőt, mind a kivitelezőt, hogy minden szükséges intézkedést haladéktalanul tegyenek meg az állékonyság, az élet, az egészség, a köz-, és vagyonbiztonság megóvása, a környezeti károk megelőzése érdekében. Egyúttal tájékoztatta az építtetőt, és a kivitelezőt, hogy, amennyiben a határozatában előírtakat nem tartják be, akkor a hatóság ismételt eljárásban újabb bírságot szab ki.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.