BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre gyakrabban csap le a PSZÁF

Összegük ugyan nem jelentős, de egyre több a hatóság által kiszabott büntetés

Vastagon fog a tolla mostanság a pénzügyi felügyeletnek: bár az általa kiszabott bírságok összege általában csekély, a hatóság honlapján naponta közzétett határozatok között sokasodnak a valamely pénzügyi szereplőre vonatkozó felszólítások, büntetések.

A tegnapiak között ismét volt 30 olyan, amely független biztosításközvetítőket, brókereket és pénzügyi tanácsadó cégeket szólított fel – első esetben vagy ismételten –, hogy elektronikus úton küldjék meg a hatóságnak az elmaradt szokásos éves beszámolót és/vagy a törzsadatjelentést.

A múlt héten 38 cég kapott hasonló értesítést. Akkor összesen egymillió forint bírságot szedett be a felügyelet, most 1,35 millió forintot kell befizetniük az érintetteknek. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője lapunknak elmondta: a büntetés mértéke attól függ, hány évig és pontosan mit nem adott be a vállalkozás.

A mostani bírságok zöme 50 ezer forintra rúg, de akadnak 100-200 ezres tételek is. Utóbbiakat azok kapták, akik a 2007-es adatszolgáltatási kötelezettségeiknek sem tettek eleget, illetve több dokumentum leadásával vannak elmaradva. Ekkora összeg ugyanakkor még egy kisebb alkuszcég költségvetésében is elhanyagolhatónak számít, ám Binder szerint itt nemcsak a büntetés tényleges összegének, hanem a felszólítás nyilvánosságra hozatalának is üzenete és talán visszatartó ereje van.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.