BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A karácsonyi üdvözlőlapok: a postás sztrájk miatt vége?

A Royal Mail vezérigazgatója sötét képet festett a cég jövőjéről: Adam Crozier szerint akár 40 százalékkal is csökkenhet a postai küldemények száma az országos sztrájk és a postát körülvevő bizonytalanság miatt.

A Royal Mail vezérigazgatója először szólalt meg a nyilvánosság előtt, amióta a brit posta dolgozói országos sztrájkot hirdetett. Mint mondta, a postai küldemények mennyisége mintegy 40 százalékkal csökkenhet a következő három-négy évben és az emberek idén a konfliktus hatására úgy dönthetnek, lemondanak a postai üdvözlőlapok küldéséről – írja a The Times.

A cégvezér szerint nem csak a karácsonyi szezon forog veszélyben, nagy az esély arra, hogy a postai szolgáltatások igénybevétele helyett az ügyfelek banki átutalással fizetik meg számláikat. Crozier úgy fogalmazott: a józanész azt diktálja, hogy a kedden kezdődő, 120 ezer alkalmazottat érintő, három napos munkabeszüntetést a mai tárgyaláson lefújják.

A múlt héten megtartott két napos sztrájk következtében 30 millió küldemény maradt helyben, a további három napos akció hatására a szakszervezet szerint további 150 millió csomag vesztegelhet. A vezérigazgató egyetértett abban, hogy a szervezetet modernizálni kell, ugyanakkor nem közölt pontos adatot az elbocsátások várható számáról. A Royal Mail számítógépes szortírozó rendszert vezetne be, aminek nyomán fiókjainak több mint felét bezárnák. A múlt héten a szakszervezet azzal vádolta a gazdasági minisztert, hogy szabotálja a felek közötti tárgyalásokat. Az érdekképviselet most arra is célzott, hogy felülvizsgálja a Munkáspártnak nyújtandó támogatását, amennyiben a helyzet változatlan marad.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.