BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra törő hazai sípályák

Gombamód szaporodó felvonók, hóágyúk hadserege, modern ratrakok, kivilágított pályák, hócsúszda, hangulatos farönk hütték és bárok: az elmúlt években milliárdos nagyságrendű összeget költöttek és költenek jelenleg is fejlesztésre a magyarországi sípályák. Az eredmény pedig látványos és egyben hatásos is, hiszen a havas téli hétvégéken gyakori a telt ház a hazai síelőhelyeken. Egyes becslések szerint a hideg időjárás miatt hosszúra nyúlt tavalyi téli szezonban akár 150-200 ezren is megfordulhattak a hazai sípályákon.

„Mindössze két pályával indultunk a 2003/2004-es szezonban, a síelők a bérletük felmutatásával használhatták az egyetlen régi felvonót” – idézte fel a Világgazdaságnak a kezdeteket Erbeszkorn Tamás, a mátraszentistváni Sípark szóvivője. Azóta óriásit változott a helyzet, ma már összesen négy kilométernyi pályarendszeren, kilenc változatos pályán hódolhatnak kedvenc hobbijuknak a téli sport szerelmesei. „Az uniós forrásból megvalósult kezdeti beruházás összköltsége több százmillió forintra rúgott, ennek során építettük ki tereprendezéssel az új pályákat és felvonókat, valamint két víztározót hoztunk létre a hóágyuk vízellátásához. A tavalyi szezonban pedig bevezettük a csipkártyás bérlet- és beléptetőrendszert” – sorolta a fejlesztéseket Erbeszkorn Tamás.

„Jelen pillanatban is folyik Magyarország első négyüléses felvonójának a megépítése, ezzel eddig összesen 800 millió forintot fordítottunk fejlesztésre” – mondta a Világgazdaságnak Palitz Izabella, az eplényi Síarénát 2006 óta üzemeltető Nordica Skiarena Kft. értékesítési vezetője is. Elmondása szerint az új lift üzembe állításával már óránként 4800 fő juthat fel a síterep tetejére. Az idei év újdonsága a már meglévő étterem és panzió mellett a hegy lábánál található faház, búboskemence, valamint jégbár. A sícentrum egyik különlegessége hazánk egyetlen havas „funparkja”, ahol a merészebb síelők és snowboardosok ugratókon és korlátokon próbálhatják ki magukat.

Az ország legmagasabban fekvő síközpontjában, Kékestetőn is folyamatosak a fejlesztések. „Tavaly két csákányos felvonót üzemeltünk be, az idei téltől pedig a déli sípálya teljes felvonóhosszban hóágyúzhatóvá, így nulla fok alatt hóbiztossá vált” – mondta lapunknak Bajnóczki Zsolt, az üzemeltető Mátra Centrum kft. sajtóreferense. „További újítás, hogy kényelmesebbé tesszük a jegyvásárlást, azáltal, hogy a kasszákat közelebb telepítjük a beléptető kapukhoz”– tette hozzá.

A piaci szereplők szerint a fejlesztéseknek hála a vendégek száma is növekedésnek indult. „Tavaly télen volt olyan hétvége, amikor egy nap 4000-4500-an is bérletet váltottak, a teljes szezonban pedig 60 ezernél is többet adtunk el” – mondta Erbeszkorn Tamás. Az eplényi Síarénánál a 2007/2008-as szezonban 10 ezer, tavaly viszont már 25 ezernél is több jegy fogyott, és Kékestetőn is több tízezer vendég volt tavaly.

„A sok látogatónak hála a múlt évben először sikerült nullszaldóval zárnunk, úgy, hogy a hitelrészletek, a dolgozók és az összes többi üzemeltetési költség kifizetése után még egy minimális nyereség is maradt. A mostani pályarendszerünk viszont ezzel a létszámmal elérte a kapacitásának korlátját, így két-három éven belül négy-öt új pályát szeretnénk kiépíteni, egy új, többüléses felvonóval. A beruházást hitelből finanszíroznánk” – mondta.

Az idén az időjárás függvényében a tavalyinál is eredményesebb szezonra számítanak a hazai sípályák, s most a válság is a malmukra hajthatja a vizet. Akiknek ugyanis nem futja az idén külföldi síelésre, elképzelhető, hogy itthon próbálják bepótolni egy hoszszú hétvégével, amely fejenként 20-30 ezer forintból kijöhet. „A dráguló euró miatt visszaesett a külföldi síterepek iránti kereslet, és mivel nálunk üdülési csekkel is lehet jegyeket vásárolni, elmondhatjuk, hogy nálunk pozitívan csapódott le a válság” – mondta Palitz Izabella. „Minőségben már ugyanolyan jó szolgáltatást tudunk nyújtani, mint a szlovák vagy osztrák pályák” – tette hozzá Erbeszkorn Tamás.

A nagyobb magyarországi síközpontok

Sípark, Mátraszentistván

Pályák száma: 9 (5 kék, 3 piros, 1 fekete)

Pályák hossza: 3,6 km

Felvonók száma: 7

Felnőttnapijegy: 5500 forint

Extrák: hócsúszdapark, esti sízés, farönk hütte és bár, síkölcsönzés, oktatás

Nordica Síaréna, Eplény

Pályák száma: 5 (1 kék, 2 piros, 2 fekete)

Pályák hossza: 4,5 km

Felvonók száma: 5

Felnőttnapijegy: 5600 forint

Extrák: havas „funpark”, esti sízés, körpanorámás bár, síkölcsönzés, oktatás

Kékestető

Pályák száma: 9 ( 6 kék, 2 piros, 1 fekete)

Pályák hossza: 4,9 km

Felvonók száma: 5

Felnőttnapijegy: 4500

Extrák: motorosszántúrák, esti sízés, pályabárok és étterem, síkölcsönzés, oktatás

Pályák száma: 9 (5 kék, 3 piros, 1 fekete)

Pályák hossza: 3,6 km

Felvonók száma: 7

Felnőttnapijegy: 5500 forint

Extrák: hócsúszdapark, esti sízés, farönk hütte és bár, síkölcsönzés, oktatás

Nordica Síaréna, Eplény

Pályák száma: 5 (1 kék, 2 piros, 2 fekete)

Pályák hossza: 4,5 km

Felvonók száma: 5

Felnőttnapijegy: 5600 forint

Extrák: havas „funpark”, esti sízés, körpanorámás bár, síkölcsönzés, oktatás

Kékestető

Pályák száma: 9 ( 6 kék, 2 piros, 1 fekete)

Pályák hossza: 4,9 km

Felvonók száma: 5

Felnőttnapijegy: 4500

Extrák: motorosszántúrák, esti sízés, pályabárok és étterem, síkölcsönzés, oktatás-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.