BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öt német autós céggel szövetkezik a Nokia

A Nokia öt németországi autógyárral közösen felhívást tett közzé, amelyben az autókba szerelt informatikai rendszerek és az okos telefonok kapcsolatának standardizálását kérik a szektortól.

Egyre több autógyártó veszi figyelembe az okos telefonok felhasználóinak igényeit a fedélzeti számítástechnikai rendszerek tervezésénél. A gond csak az, hogy ezen a téren nem létezik iparági standard, ezen szeretne változtatni a Nokia és autógyártó partnerei, az Audi, a Volkswagen, a Porsche, a Daimler és a BMW.

A cél az, hogy a különböző autós informatikai rendszereket és okos telefon típusokat egymáshoz kapcsolathatóvá tegyék, vagyis bármelyik telefonos alkalmazás működjön az összes fedélzeti számítógéppel, illetve az autók számítógépei bármelyik okos telefonnal kommunikálhassanak.

A kezdeményezés jól jöhet a Nokiának, hiszen a finn óriás ezzel is teret nyerhet Ovi autós navigációs szoftverének, ugyanakkor az ötlet a The New York Times szerint vélhetően komoly ellenállásba ütközik majd. Az Apple iPhone-ja ugyanis de facto standardet teremtetett a piacon, még ha veszített is részesedéséből a Google Androidja javára. Az autóipar számos szereplője pedig úgy látja, hogy nehézkes az együttműködés az Apple-lel, ezt mutatja, hogy a Ford nemrég szintén az Android mellett tette le a voksát.

Az érdekellentéteket növeli, hogy az olyan cégek, mint a General Motors, saját autós kommunikációs szabvánnyal rendelkeznek, míg a Blackberry gyártója, a RIM nemrég vásárolta meg az egyik legnagyobb autós informatikai rendszert gyártó céget, a Qnx-et.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.