BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Siemens: Maximális sebességre kapcsoltunk

A Siemens AG arra készül, hogy az egy részvényre szóló osztalék összegét az eddigi 1,60 euróról 2,7 euróra növeli annak köszönhetően, hogy a müncheni központú konszern értékesítése a szeptember 30-val zárult negyedévben 7,7 százalékkal nőtt és 21,23 milliárd eurót ért el.

"Teljes lendülettel jövünk ki a gazdasági visszaesésből" - fogalmazott Peter Loescher, a Siemens elnök-vezérigazgatója. "A növekedés lendülete maximális. Azzal számolunk, hogy ez a pozitív lendület a következő fiskális évben is tart majd. A vállalat tervei szerint a nettó profit 30-50 százalékát osztja szét a részvényesek között – jelenti a Bloomberg.

A Siemens sikerét nagyban segíti, hogy a szeptemberben végződő negyedévben 40 százalékkal emelkedtek a gépekre leadott megrendelések. A Siemens jelentős organikus megrendelés-növekedéssel számol 2011-ben, míg az árbevétel tekintetében az emelkedés szerényebb lesz.

A folytatólagosan zajló tevékenységekből származó nettó profit 25-35 százalékkal múlja fölül az idei évit.

Mindazonáltal cégnek a negyedévben kereken 393 millió euró összegű veszteséget kellett elkönyvelnie az egészségügyi részlegénél végzett 1,2 milliárd euró összegű leírás miatt.

A Siemens azzal számol, hogy idén pénzügyi eredmény tekintetében felülmúlja a jelenleg piacvezető General Electricet. A GE legnagyobb európai riválisa, árbevétel arányos üzemi eredményben jobb számokat fog hozni, mint az amerikai konszern. A lap - Peter Löscher, vezérigazgatót idézve - azt írja, hogy a Siemens idei üzleti évében mintegy 12 százalékos bevétel arányos eredményt jelent majd, amellyel a német vállalatcsoport teljesíti 2002-ben vállalt célját. A 2008/2009-es üzleti évben a Siemens 10,3 százalékos eredményességet tudott felmutatni.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.