BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínai HTC lenyomta a Nokiát

A Financial Times elemzése szerint a HTC piaci értékét tekintve legyőzte a Nokiát, ez is alátámasztja, hogy az érintőképernyővel szerelt okostelefonok mostanra tömegtermékké váltak az Egyesült Államokban és Európában is.

A csütörtöki ázsiai tőzsdezárás idején a HTC piaci értéke 33,8 milliárd dollárt tett ki, míg a finn mobilóriás mindössze 33,4 milliárd dollárt ért. Eszerint a HTC immár a világ harmadik legértékesebb mobiltelefon-gyártója, amelyet az Apple és a Samsung előz meg. Az eredmények nem csak a HTC specialitásának, az okostelefonoknak a gyors terjedéséről tanúskodnak, hanem arról is, hogy a Nokia egyre nehezebb őrzi meg  vezető szerepét a versenyben - írja a Financial Times.

A finn óriáscég problémáit jelzi, hogy a Moody’s ma A2-ről A3-ra mérsékelte adósságának besorolását a meggyengült piaci pozícióra és a Windows Phone operációs rendszerre való áttéréssel kapcsolatos bizonytalanságokra hivatkozva. A HTC részvényeinek értéke egyharmadával emelkedett az év eleje óta, míg a Nokia papírja ötöddel kevesebbet érnek. A Nokia az eladott készülékek számát tekintve ugyan még mindig piacvezető a Gartner adatai szerint, de a globálisan 28,9 százalékos részesedést felmutató cég számára komoly kihívás az okostelefonok elterjedése.

Ez a szektor még a lassulást beszámítva is 50 százalékkal növekszik 2011-ben a várakozások szerint, a HTC gyors felemelkedését jelzi, hogy tavaly 24,7 millió egységet értékesített, az Apple 46,6 milliós eladásához képest. Az 1997-ben alapított tajvani vállalat egyébként pályafutásának első tizenegy évében névtelenül, szerződéses elektronikai gyártóként dolgozott be az óriáscégeknek.

A cég sorsa 2008-ban változott meg, amikor a T-Mobile számára gyártani kezdte a világ első, Android alapú okostelefonját. A HTC jól kihasználta az a 18 hónapot, amelynek során egyeduralkodóként gyárthatta az Androidos készülékeket és gyors terjeszkedésbe kezdett. A CLSA elemzője szerint a megváltozott erőviszonyokat jelzi, hogy a beszállítók a japán földrengés miatt akadozó ellátási láncban a legfontosabbnak az Apple és a HTC ellátását tekintik.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.