BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vége a külföldi száguldozásnak - Jön az EU-szintű bírságolás

Az Európai Parlament megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy kifizettethetővé váljanak a közlekedési bírságok más tagországok állampolgáraival szemben is. Az elképzelések életbe lépéséhez azonban még legalább két évet várni kell.

Az Európai Parlamentben elhangzott javaslatok szerint a külföldi állampolgároktól is be lehet majd hajtani a komoly kihágások után járó büntetéseket. Ezek közé tartozik a négy legveszélyebb is, melyek a halálos közúti balesetek 75 százalékáért felelősek: az ittas vezetés, a tiloson való áthajtás, a be nem kötött biztonsági öv és a gyorshajtás. A kisebb, 75 euró alatti büntetéssel járó vétségek nem kerülnének bele ebbe a körbe.

Az elképzelések szerint az uniós polgárok és gépjárművek azonosíthatóak lennének más államok hatóságai számára is. Vagyis a tagországok illetékes szervei lehetőséget kapnak az elektronikus adatcserére egymás között. Amennyiben az azonosítás megtörtént, egy - a későbbiekben kidolgozandó - formalevelet kapnának a vétkezők.

Egyelőre azonban az ügy folytatása az egyes tagállamokra van bízva, ahol a kihágás történt. A direktíva ugyanis nem harmonizálja sem a kihágások mibenlétét, sem az értük adható büntetést, se a behajthatás menetét. Így egyelőre nem lehet azt sem tudni, mi lesz azokkal az autósokkal, akik figyelmen kívül hagyják a figyelmeztető levelet.

"Egy külföldi sofőr háromszor gyakrabban vétkezik a szabályok ellen, mint egy helyi lakos. Az új szabályoknak elrettentőenek kell lennie és meg kell változtatnia az autósok viselkedését. Sokan még mindig azt hiszik, hogy külföldön nem vonatkoznak rájuk a szabályok. Nekik üzenek, hogy nagyon is vonatkoznak és mi be is fogjuk ezt tartatni" - nyilakozta a direktívával kapcsolatban Siim Kallas, az Európai Bizottság alelnöke.

A javaslatot néhány ugyan akár már néhány héten belül elfogadhatják az egyes tagországok kormányai, innen azonban két éves periódus szükségeltetik ahhoz, hogy a hazai jogszabályokba implementálják az uniós direktívát, vagyis legjobb esetben is 2013-tól léphetnek életbe az új szabályok.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.