BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Boszorkányüldözés nem, de vezetőváltás lesz a kórházakban

Jövő hét csütörtökön lesz a D-nap, akkor indul a kórházak állami kézbe adásával kapcsolatos technikai teendők megbeszélése. A menedzsment egy része megerősítésre, mások leváltásra számíthatnak, de a dolgozóknak továbbra lesz munkája a kórházakban. Az intézmények 45 milliárdos adósságát programozottan egyenlítik ki

Nem lesz boszorkányüldözés, de az egészségügyi intézmények hónapokon belül sorra kerülő tulajdonos váltásával együtt sor kerül az intézmények vezetőinek „tisztességes megerősítésére vagy szükség szerint a leváltásukra” – jelentette ki ma az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének konferenciáján Szócska Miklós. Az egészségügyért felelős államtitkár a VGO-nak úgy válaszolt: mivel az önkormányzati intézmények vezetőit korábban a tulajdonosuk nevezte ki, az állami kézbe kerülésükkel az új tulajdonosnak kell kinevezni a főigazgatókat és a gazdasági igazgatókat, ám a dolgozók jogi státusza változatlan marad.

Jövő csütörtökön találkozik a fővárosi, a megyei és a városi kórházak vezetőivel, bár ez utóbbi intézmények állami kézbe vételére csak 2013-tól kerül sor. A fővárosiak a szükséges jogszabály elfogadását követően még az ősszel, a megyei kórházak pedig 2012. januártól kerülnek az állam tulajdonába, alkalmazottaikkal, adósságállományukkal együtt. Az átadás-átvételre a kórházakban átadó csoportokat kell alakítani, munkájukat az Egészségügyért Felelős Államtitkársághoz tartozó GYEMSZI segíti.

Januártól megkezdődik a kormány által korábban elfogadott határozat alapján az intézményrendszer átalakítása, a térségi egészségszervezés. Az új struktúrának megfelelően alakítják ki az egészségbiztosító finanszírozását, ez alapján szabják meg a kórházak számára meghatározott teljesítmény volumen korlátot. Az a cél, hogy a betegek mindenhol a legmegfelelőbb ellátást kapják meg.

Az államtitkár kijelentette: nem szüntetnek meg kórházat, de körülbelül 17 intézményben funkcióváltás lesz, az új feladat ellátására vállalkozó kórházak európai uniós fejlesztési forrásokra számíthatnak.

Az átalakításból származó pénzt az ágazatban dolgozók jövedelmi pozíciójának javítására fordítják, s ugyancsak e célra, az ágazatban továbbra is megmaradó pótlékok címén használják föl a népegészségügyi termékdíjból származó bevételeket, annak szeptember 1-jével bevezetett összegéről e hónap vége felé kapnak információt.

Az Orvostechnikai Szövetség elnökétől megtudtuk, hogy ez a háttéripar 100 milliárdos beszállítója az egészségügynek, s jelentős rész jut rájuk a kórházak 45 milliárd forintos (ez a július végi összesítés adata) lejárt adósságából. Ezért firtatta Hornyák László, hogy mi lesz a kifizetetlen számlák sorsa. Az államtitkár úgy válaszolt: nem ismétlődik meg a dunaújvárosi eset.(A dunaújvárosi kórház gazdasági társasággá alakult, s jogutód híján a beszállítók futhatnak a pénzük után) Szócska Miklós már két nagy beszállítóval tárgyalt az adósságok rendezéséről, s mint mondta, az összes céggel tételesen megvizsgálják a kiegyenlítetlen számlákat. „Egy év alatt a jelenlegi gazdasági helyzetben az adósság rendezésre nem kerülhet sor, programozott megoldás lesz” – mondta.

Azt is kijelentette, hogy át fogják vizsgálni azokat a szerződéseket is, amelyeket az OEP azokkal a szolgáltatókkal kötött, amelyek 2007-ben közszolgálati intézményből magánszolgáltatóvá alakultak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.