BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Okostelefon-nagyhatalom lett Kína

A harmadik negyedévben Kína megelőzte az okostelefon-vásárlások terén az Egyesült Államokat, így ő lett a világ legnagyobb piaca ebben a szegmensben is.

Az idei, július-szeptemberi időszakban Kínában 24 millió okostelefont adtak el, szemben az Egyesült Államok 23 milliójával - a távol-keleti ország ezzel első alkalommal előzte le az USA-t e téren.

A kínai piacra szánt szállítmányok a harmadik negyedév során 58 százalékkal nőttek, ugyanakkor az Egyesült Államokban a kereslet 7 százalékkal esett vissza.

A siker titka természetesen az olcsó, Kínában gyártott modellekben rejlik, mint amilyen a ZTE is. Ugyanakkor az eladások legnagyobb nyertese a Nokia volt, 28,5 százalékos részesedéssel, miközben a dél-koreai Samsung 17,6 százalékát fedte le a piacnak a harmadik negyedévben. Az összes többi gyártó osztozik a maradék 53,9 százalékon.

A hagyományos mobiltelefonok piacán már régóra Kína a legnagyobb, csaknem 952 millió előfizetővel, az utóbbi időben azonban egyre nagyobb a nyomás a szolgáltatók részéről is, hogy az ügyfelek váltsanak okostelefonra és használják ki a gombaszerűen növekvő 3G-s hálózatok előnyeit.

A felmérést készítő Strategy Analytics szerint Kína épp most válik a világ legnagyobb okostelefon-piacává, amit sem a gyártók, sem a fejlesztők nem hagyhatnak figyelmen kívül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.