BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Keserű a csoki a magyar gyártónak

A chipsadó versenyhátrányt okoz az utolsó nagy hazai csokoládécégnek

Nem vette át az elnyert 150 millió forintos állami támogatást a Bonbonetti, mert  a népegészségügyi termékadó – neta vagy közkeletű nevén: a chipsadó – lehetetlenné teszi a tervezett beruházásokat.
„Megértjük a költségvetés nehéz helyzetét, és készek is vagyunk arányosan hozzájárulni a közös teherviseléshez, de az édességekre a tervezett teljes netabevétel közel kétharmadát vetették ki” – mondta Sánta Sándor, a Bonbonetti csoport vezérigazgatója, hozzáfűzve, hogy az átlagos napi kalóriabevitel kevesebb mint 5 százaléka az édesség a chipsekkel együtt. Ennek ellenére a teljes chipsadó kétharmadát erre a kategóriára terhelték, tehát ez aránytalanul súlyos csapás az ágazatra nézve.

A szakember szerint az indokoltatlan és aránytalan adóteher miatt – amely az általa vezetett csoportnak a jövő évben 800 millió forintos újabb adót jelent – a szakmabeli cégeknek alapjaiban át kell gondolniuk a teljes stratégiát, és ez elbocsátásokkal járhat az egész szektorban.

Az utolsó nagy magyarországi csokoládégyártó a három telephelyen 710 saját dolgozót foglalkoztató Bonbonetti csoport, amelynek központja a Bonbonetti Choco Édesipari Kft., az egykori Budapest Csokoládégyár. A csoport a közelmúltban 62 dolgozó elbocsátására kényszerült, és lemondott arról, hogy – a 150 milliós állami támogatással együtt 450 millió forintért – új desszertgyártó kapacitást építsen 90 fős nagykanizsai gyárában.

Emellett a 430 embernek munkát adó budapesti gyár 1,8 millió eurós beruházási tervét is felfüggesztették – pedig a fejlesztések révén talán az exporthányad is nőhetett volna. A csoport árbevételének több mint harmadát adja az export, amely az elmúlt évben meghaladta a 3,236 milliárd forintot. A Bonbonetti csoport tulajdonosa a CEE Private Equity Fund. Pénzügyi befektető lévén azonban már nem hisz úgy a magyar piacban, mint korábban, és nyár vége óta az a kérdés, mi legyen a legnagyobb magyar csokigyárral, amelynek még a terjeszkedésre is lehetősége nyílna.

Vannak ugyanis olyan kisebb cégek, gyárak, amelyek felszámolás alatt vannak, és Sánta Sándor szerint a megvásárlásuk révén növelhetnék a mérethatékonyságukat, illetve szélesedhetne a cégcsoport termékkínálata. Csak az a baj, hogy az új adó miatt elbizonytalanodott tulajdonos nem szán rá pénzt, így a felvásárolható gyártók is külföldi – lengyel vagy román – kézbe kerülhetnek, mivel likvid magyar tőke nemigen van a piacon.

Ami az édességeket illeti, brutális a verseny, hiszen Magyarországon a világ legnagyobb cégei – a Kraft, Mars, Nestlé, Ferrero, Storck – értékesítik a termékeiket. Ennek ellenére az étcsokoládék közt a Bonbonetti Tibi csokija, az alkoholos desszertek versenyében pedig a Chery Queen (leánykori nevén: konyakos meggy) a piacvezető. Más kérdés, hogy noha mindenhol a hazai vállalkozások támogatásának szükségességéről hallani, a chipsadó leginkább a magyar gyártókat sújtja, mert a már említett világcégek büdzséjében szinte láthatatlan tétel ez az adó.

Ha az volt a törvényalkotók célja, hogy csökkenjen az édességfogyasztás, akkor sikerrel jártak. Az év első felében még növekedett a magyar tábláscsoki-piac, a szeptember elseje óta hatályos chipsadó miatt azonban 15-20 százalékos fogyasztói áremelkedés következett be, s ez meg is látszik a forgalom alakulásán.

Így az adó mellett – második csapásként – a fogyasztás viszszaesése is komolyan sújtja a céget, amely szeptemberben módosította a recepteket: tejporral, kakaóval helyettesítte a cukrot, hogy egészségesebbé váljon a termék. Ezt persze jelezni kellett a csomagoláson is, ami pluszköltséget jelentett.

És akkor jött a harmadik csapás. A szeptember elsején hatályba lépett törvény még csak a 100 grammonként 40 grammnál több cukrot tartalmazó termékekre vonatkozott. Az októberben végrehajtott módosítás viszont a kilogrammonkénti 100 forintos adót 130 forintra emelte, ugyanakkor azóta már a termék teljes cukortartalma számít, tehát a tejpor tejcukortartalma is.

Nem is meglepő, hogy ezek után a CEE Private Equity Fund elbizonytalanodott a jövőt illetően, pedig a Bonbonetti az elmúlt tíz év alatt egyebek között annak köszönhetően állhatott át a minőségi csokoládégyártásra és hozhatott létre új termékeket, hogy a tulajdonos évente átlagosan egymillió eurót engedélyezett a beruházásokra.

Külföldön készülő magyar csokoládék

Generációk nőttek föl a Boci csokin, a Piros mogyoróson, a Sport szeleten, valamint a Tibi csokoládén. Mára ezek közül csupán az utolsó, a Tibi készül Magyarországon. A Tibi-család az elmúlt évtizedben egyebek között egész mogyorós, marcipános, gyümölcsös termékekkel gazdagodott, miközben a gyár a csokoládé minőségét is jelentősen javította.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.