BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Légkondi- és lámpa szabályok - Ennyit spórolhatnak a cégek

3-5 százalékot spórolnak a kkv-k a szolgáltatóváltással az idei áramtarifáikhoz képest, egyre több kis- és közepes vállalkozás versenyezteti tudatosan energiabeszállítóit – derül ki az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. saját ügyfélportfolióján végzett elemzéséből.

Az átlagosan 3-5 százalékos megtakarítás a vállalkozások számára kilowattóránként fél-egy forintot jelent. Ez a legkisebb fogyasztási kategóriában – évi 50-200 ezer kilowattóra – is akár 100-150 ezer forint megtakarítását eredményezi. „Ez a havi 8-12 ezer forintos költségcsökkentés a lélektani határ.

Ezért még a legkisebb vállalkozások is belevágtak idén az energiakereskedők megversenyeztetésébe” – ismerteti a tapasztalatokat Kis Gergely, az ALTEO energiakereskedelmi igazgatója. Fogyasztási egységenként hasonló mértékű megtakarítást érhettek el a következő kategóriába – 200-500 ezer kilowattó ra áram évente – tartozó cégek is. Ettől fölfelé viszont a spórolás mértéke 5-10 fillér körül alakul fogyasztási egységenként.

Az idei év másik tanulsága, hogy míg 2-3 évvel korábban a kkv szegmens képviselői elsősorban beszerzési társulásokba tömörülve igyekeztek kedvező árakat kialkudni maguknak a piacon, ma már egyedül is belevágnak a folyamatba. „Rájöttek a cégek, hogy egyáltalán nem ördöngösség az energiabeszerzés megversenyeztetése, ráadásul igenis folyik a verseny a kisfogyasztókért is” – mondja Kis Gergely.

Egyre több kis- és közepes vállalkozás tartja a versenyképesség egyik eszközének az áram és gáz olcsóbb beszerzését. Ennek megfelelően a kérdés is sok helyen a stratégia döntéshozó kezébe került. Néhány éve az volt a jellemző, hogy a cégek közel egy ötödében az energiakérdésekért nem a cégvezető, hanem a titkárnő vagy az irodavezető felelt. „Ez ma már az esetek döntő többségében nem így van. Egyre többször kerül sor arra, hogy a személyes egyeztetéseken a legfelsőbb szintű vezetéssel egyeztetünk” – mutat rá a kérdés stratégia fontosságát jelző változásra az ALTEO energiakereskedelmi igazgatója.

Az áramkiadások faragásának a kedvező árú beszerzés ugyanakkor csak egy része, vallják a feltörekvő energetikai társaság szakértői. Az áram esetében sokkal fontosabb a humán tényező. Csak az irodák és a munkaterületek megfelelő megvilágításával 2-4 százaléknyi költséget lehet megspórolni, míg az ésszerű nyári belsőhőmérséklet-szabályozással, légkondícionáló használattal további 3-6 százalék is lehet a megtakarítás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.