BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

TV2: húszmilliós büntetés kegyeletsértésért

Huszonhárom millió forintra bírságolta az emberi méltóságra, valamit a kiskorúak védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt a TV2-t a médiatanács.

A csatorna a jogszabálysértést Mokka és Tények című műsorainak novemberi adásaiban követte el, amelyek a tragikus bűncselekmény áldozatává vált kisfiú, Szita Bence meggyilkolásával foglalkoztak. A televízió további 2,5 milliós bírságot kapott a reklámszabályok megsértése miatt - olvasható a közleményben.

A televízió 2012. november 7-én két műsorában, a Mokkában és a Tényekben is feldolgozta az eseményeket, azonban a médiatanács szerint mindkettőben súlyosan megsértette a médiaalkotmány emberi méltóságot védő szabályait, illetve a médiatörvény gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó előírásait.

"A Mokka szerkesztői az áldozat halála okán egy nyereményjátékban tettek fel kérdést a nézőknek a gyilkosság indítékával kapcsolatban. A téma játékkal és nyereményekkel összefüggésben történő szerepeltetése, a bemutatás sértő módja széles körű, jogos felháborodást váltott ki a nézőkből. A hatóság vizsgálata megállapította, hogy a TV2 szerkesztői a szenzációhajhász, közízlést sértő és megbotránkoztató nyereményjátékkal súlyosan megsértették a médiaalkotmány emberi méltóság védelméről rendelkező szakaszait" - áll a közleményben.

A médiatanács megállapítása szerint a műsorkészítők figyelmen kívül hagyták a hozzátartozók érzelmeit, és a műsorrészletben anyagi haszonszerzésre használták egy család tragédiáját.

A médiatanács elmarasztalta a televíziót a Tények című hírműsor eljárása miatt is, mivel a meggyilkolt gyermekét gyászoló édesanyát zaklatott lelkiállapotban, kétségbeesetten sírva, minden hírérték nélkül, kiszolgáltatott helyzetben, öncélúan mutatta be.

"A Mokka ezen túl súlyosan megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó előírásait is, mivel a tragédiát és körülményeit bemutató műsorszámot tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott minősítéssel látta el" - tudatta az iroda.

A Médiatanács több mint 2,5 millió forintos bírsággal sújtotta a TV2-t a reklámszabályok megsértése miatt is, mivel a hatóság szerint a csatorna Több, mint testőr és Egészségmánia című műsorai számos alkalommal megsértették a termékmegjelenítésre és a műsorszámok támogatására vonatkozó szabályokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.