BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar szállodák: sereghajtóból középmezőnybe

A régiós versenyben az osztrák és a cseh szállodák még jócskán előzik a hazai hoteleket, de a lengyel és a szlovák riválisokat májusban már több mutatóban lehagytuk

Nagyon jól sikerült a május a hazai szállodáknak. Ez főleg annak köszönhető, hogy ebben a hónapban a belföldi vendégéjszakák száma 14,2 százalékkal, a külföldieké 16 százalékkal nőtt a bázishoz képest. „Az országos adatokat a budapesti szállodák teljesítménye húzta magával. A fővárosi szállodák kiemelkedő teljesítményében nagy szerepe volt annak, hogy a szabadidős kereslet további szárnyalása mellett ebben a hónapban több nemzetközi kongresszust, konferenciát is rendeztek Budapesten” – szerepel a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) január-májusi időszakra vonatkozó trendriportjában. Fontos ugyanakkor tudni, hogy a KSH idén már csak azokat a hoteleket tartja nyilván, melyek minősíttették magukat a Hotelstars minősítési rendszerben. Ez az ötcsillagos hotelek kapacitásának mintegy felét, a háromcsillagos házaknak pedig csak a 40 százalékát jelenti. A korábbi 1 és 2 csillagos hotelek pedig egyáltalán nem szerepelnek a hivatalos kimutatásban. Vagyis az országos szállodai kapacitásnak legalább a felét nem méri a KSH.

"Siófok mintegy 1500 magán és kereskedelmi szállásadója – köztük 7 négycsillagos szálloda – május végéig 108 ezer vendégéjszakát regisztrált. Ez 9,5 százalékos növekedés a korábbi év hasonló időszakához képest. Érdekesség, hogy ezen belül az idegenforgalmi adóköteles vendégéjszakák száma 5,4 százalékkal, míg a 18 év alattiakat és 65 év felettieket érintő adómentes vendégéjszakák száma 27 százalékkal emelkedett” – fogalmazott Hoffmann Henrik, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke. A júniusi adatokat még nem összesítették, de az előzetes becslések szerint a hónap forgalma a korábbi évhez hasonlóan alakul. A siófoki szállásadók az előfoglalások alapján arra számíthatnak, hogy az elmúlt évek tendenciája folytatódik, és az idei szezonban is emelkedik a vendégéjszakák száma legalább 1,5-2 százalékkal.

Sokat segít ezen, hogy az eNET és a Magyar Hotel Monitor tavasszal készített felmérése szerint a szállodák 96 százaléka rendelkezik saját honlappal, és ezek szinte mindegyike tartalmaz foglalási felületet is. A panzióknál is hasonló a helyzet, a döntő többségnek van saját honlapja és azon van valamilyen foglalási felület is. Az apartmanok és vendégházak esetében azonban már jóval árnyaltabb a kép, itt csak valamivel több mint 60 százaléknak van webes megjelenése, amelyek közül minden második kínál foglalási lehetőséget is.

„A vizsgált öt közép–kelet-európai ország között májusban a legjobb teljesítményt Ausztria szállodái érték el 62,8 százalékos szobafoglaltsággal, 93,9 euró nettó átlag szobaárral. A a magyarországi szállodák elmozdulva az ötödik helyről szobafoglaltságban 58,1 százalékkal a 3-4., nettó átlag szobaárban 59,8 euróval a 4. helyen végeztek a lengyelekkel holtversenyben” – áll a riportban.

Stabil növekedés az Accornál

A bruttó árbevétel 6,7 százalékkal, 5,6 milliárd euróra nőtt az Accor csoportnál (Sofitel, Mercure, Novotel, ibis) – derült ki a szállodalánc második negyedéves üzleti értékelőjéből. Az első féléves árbevétel korrigált növekedése 1,8 százalék, amely tartalmazza a második negyedév – kedvező előző éves bázisához mért – 3,3 százalékos növekedését. A franchise és management díjak tekintetében, 15,9 százalékos növekedést értek el. „Megbízható bevételnövekedés minden szegmensben, amelyek nagy részéért a rugalmas európai piacok felelnek, és a feltörekvő piacok is fellendítették. 9940 új szoba nyílt csak ebben a félévben” – tudatta a cég.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.