Zsebből fizetjük az egészségügyi kiadások negyedét

Az Egészségügyi körkép 2013 című kiadvány az OECD‑ és a BRIICS‑országok egészségügyi helyzetét, szolgáltatásait és politikáit formáló trendeket és hatásokat mutatja be - mutatja be a Biztosítási Szemle.

 Bár az egyes mutatószámok, mint a várható élettartam vagy a gyermekhalandóság általános javulást mutatnak, a jövedelmi és az oktatási egyenlőtlenségek, illetve más társadalmi mutatók még mindig jelentős hatással vannak az egészségügyi helyzetre és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésre.

Az egészségügyi kiadások jelentős eltéréseket mutatnak az egyes országok között a GDP százalékában kifejezett egy főre eső kiadás és a legfrissebb trendek tekintetében. Az OECD átlagát tekintve az egy főre eső egészségügyi kiadás 2000 és 2009 között évi 4,1%‑kal nőtt reálértéken számolva, ám a növekedés a 2009–2010 és a 2010–2011 közötti időszakban 0,2%‑ra lassult annak következtében, hogy számos ország csökkentette egészségügyi kiadásait a költségvetési hiány és az államadósság visszaszorítása érdekében, különösen Európában. Az Európán kívüli országokban folytatódott az egészségügyi kiadások növekedése, ámbár sok esetben, főként Kanadában és az Egyesült Államokban csak lassabb ütemben. Hazánkban az egészségügyre fordított kiadások GDP-hez viszonyított aránya nagyjából 8 százalék körül alakult a 2000-es években: 2011-ben kereken 7,88 százalék volt, 2012-re azonban már csak 7,82 százalékot becsült az OECD.

Az OECD országokban az átlagos várható élettartam 2011 ben már meghaladta a 80 évet, ami tíz évvel magasabb az 1970 ben mértnél. A leghosszabb élettartamra a Svájcban, Japánban és Olaszországban születettek számíthatnak, hazánkban ez a szám 78,7 év. A nők várható élettartama 5,5 évvel hosszabb a férfiakénál. A legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkezők várható élettartama 6 évvel haladja meg a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőkét.

Emellett egyre gyakoribbak a krónikus betegségek, mint például a cukorbetegség és a demencia előfordulása. 2011 ben az OECD országokban élő 20–79 éves lakosság csaknem 7% a, azaz több mint 85 millió fő szenvedett cukorbetegségben.

Ami az orvosok számát illeti, az OECD országok zömében 2000 óta mind abszolút számban, mind egy főre vetítve növekedés volt megfigyelhető, ez alól csak néhány kivétel volt. Az egy főre jutó orvosok száma Észtországban és Franciaországban lényegében nem nőtt, Izraelben pedig egyenesen csökkent. Az OECD átlagát tekintve 2011 ben minden általános orvosra két szakorvos jutott. Az általános orvosok számának lassú növekedése, vagy még inkább csökkenése aggályokat vet fel a teljes népesség elsődleges ellátáshoz való hozzáférésével kapcsolatban.

A sürgősségi és az elsődleges ellátás színvonala az országok zömében javult, bár még mindig van hová fejlődni. Az életveszélyes állapotok – mint például a szívroham, a sztrók és a rák – kezelése terén bekövetkezett fejlődés az OECD‑országok zömében magasabb túlélési rátákat eredményezett. Az országok zömében az elsődleges ellátás színvonala is javult, amint ezt a krónikus betegségek, például asztma vagy cukorbetegség miatti elkerülhető kórházi beutalások csökkenése is mutatja. Ennek ellenére minden országnak van még hová javítania az elsődleges ellátást a fenti betegségek miatti költséges kórházi beutalások további csökkentése érdekében.

Mexikó és az Egyesült Államok kivételével az összes OECD‑országban van univerzális egészségbiztosítás, bár a fedezet hatóköre és mértéke eltéréseket mutat. A zsebből fizetett kiadások által jelentett teher egyes országokban akadályokat gördít az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés elébe. Az egészségügyi kiadások átlagosan 20%‑át közvetlenül a betegek fizetik; ez az arány Hollandiában és Franciaországban 10% alatti, míg Chilében, Koreában és Mexikóban a 35%‑ot is meghaladja. 2011‑ben az OECD‑országokban a zsebből fizetett egészségügyi kiadások mintegy 19%‑a fogászati kezelésekre, újabb 12%‑a pedig szemüvegre, hallásjavító eszközökre és egyéb terápiás berendezésekre lett fordítva.

A népesség elöregedése növeli a hosszú távú ellátás iránti keresletet, és az informális ellátás ellenére is nyomást gyakorol az állami kiadásokra. A 65 évesek várható élettartama tovább emelkedik; 2011-ben a nőké csaknem 21 év, a férfiaké pedig 18 év volt az OECD-országokban. Ezen további évek nagy részében azonban valamilyen krónikus betegségben szenvednek. A 85 évesek és az annál idősebbek több mint negyede például demenciában szenved. Az OECD-országokban az 50 évesek és az annál idősebbek több mint 15%-a gondozza eltartott rokonát vagy barátját, és az informális gondozók nagy része a nők közül kerül ki. A hosszú távú ellátásra fordított állami kiadások 2005 és 2011 között évi 4,8%-kal – az egészségügyi kiadásoknál nagyobb mértékben – nőttek az OECD-országokban.

Az OECD egészségügyi jelentése szerint az egészségügyre fordított állami és egészségbiztosítói kiadások Magyarországon 2000 és 2009 között átlagban 10 százalék felett, a rákövetkező két évben pedig csaknem 3 százalékkal nőttek, azonban GDP-hez viszonyított arányuk még mindig elmarad az OECD-országok átlagától. E kiadások 2011-ben a hazai össztermék 7,88 százalékát tették ki, míg az OECD országaiban átlagban meghaladták a 9,48 százalékot.

Az OECD adatokat szolgáltat azokról az egészségügyi kiadásokról is, amelyeket a páciensek közvetlenül, zsebből fizetnek ki az egészségügyi szolgáltatásokért, gyógyszerekért. Összevetve ezt az ország teljes egészségügyi kiadásaival, hazánkban igen magas számot kapunk. 2011-ben az egészségügyi kiadások több mint negyedét, 26 százalékát tették ki a háztartások által közvetlenül kifizetett összegek, amely arány az ezredforduló óta nagyjából változatlan. Csehországban ugyanez az arány 2011-ben kevesebb, mint 15 százalék, Lengyelországban és Szlovákiában 22 százalék, Németországban 13 százalék, Franciaországban mindössze 7 százalék.

Hazánkban ezt a magas arányszámot a hálapénzfizetés elterjedt gyakorlata magyarázza. Az Egészségügyi Gazdasági Szemlében egy éve megjelent tanulmány szerint a betegek egyötöde fizet az orvosi viziteken átlagosan évi 16 900 forintot, csaknem fele a kórházi ellátás során pedig átlagosan évi 37 300 forintot. A felmérésben résztvevők több mint fele közömbösen vagy pozitívan ítélte meg a paraszolvenciát. Az egészségügyi dolgozóknak fizetett hálapénzt elkerülhetetlennek tartják az emberek az egészségügy alulfinanszírozottsága miatt.

Az OECD megállapításai szerint Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások meglehetősen magas hányadát, 36,8 százalékát a gyógyszerköltségek teszik ki, amely jóval nagyobb, mint az OECD országokban kimutatott átlag. Kórházakra a kiadások mintegy 30 százalékát, az időskori tartós ellátást biztosító intézmények fejlesztésére pedig kevesebb mint 3 százalékát fordították 2011-ben - írja a Biztosítási Szemle.