BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogékony-e a magyar környezet az újításokra?

Nagyon fogékonyak vagyunk az innovációra, de nálunk a környezetvédelem az első - mondta Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt innovációs főmérnöke lapunk konferenciáján. Az innovációnak a legnagyobb gátja, az az a mentalitás, ami azt mondatja, hogy „ne csináljunk újat”.

Az innováció azt jelenti, hogy olyan megoldásokat keressenek, amivel hatékonyabban tud működni, illetve fontos a portfólió bővítése is - fogalmazott a beszélgetésben Károlyi László, a Legrand Magyarország vezérigazgatója. Fodor István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, bionikai innovációs központjának vezetője azt tette ehhez hozzá: Az innováció szó Magyarországon két dolgot jelent. Az egyik fajta innováció egy vadonatúj terméket jelent, a másik az, amikor valaki egy másik ember által kifejlesztett terméket tovább fejleszt.

Minden iparágnak van innovatív fázisa - tette hozzá. Minden iparágban meg lehet találni az innovációs fázist, csak mindenhol más mértékben van jelen. Általában minden iparág innovatív. Saját szakmájából Lehel Zoltán ezt azzal illusztrálta: komoly problémát jelent az úthibák megoldása, az innovációs termékekkel tudunk mi ezen javítani.

Mennyire innovatív a közeg? - tették fel a következő kérdést.

Lehel Zoltán szerint innovatív a közeg, igaz, gyakorlatilag elfelejtették az egyetemek, főiskolák az innováció fontosságát. Károlyi László már nem volt ennyire optimista, ő kevésbé találja innovatívnak a környezetet. Igaz, vannak szerinte jó ellenpéldák is, a Samsung például pár évvel ezelőtt nem volt ismert a telefonok piacán, most berobbant és vezető szerepben van. Fodor István pedig úgy fogalmazott: "viszonylagos a magyar innovatív közeg, inkább inaktívnak nevezném.”

Fontos lenne szerinte a motiváltság, Dánia vagy Belgium nem voltak bezára hosszú éveken keresztül, Magyarország azonban igen. Ezért a motiváltság és a személelet nincs azon a szinten, mint ezekben az országokban. Kevés a motiváció, változtatni kellenne a szemléleten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.