BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre bútoráruházakat épít a Lutz

Nemcsak a Baumax áruházak megvásárlása révén bővülhet a Lutz csoport magyar bútorlánca. Rövidesen Dél-Budán nyílik egy áruház, jövőre pedig a pláza-stop előtt kapott engedélyek birtokában vidéken épül két egység.

„Két hét múlva a dél-budai Savoya parkban megnyitja ötödik bútoráruházát az osztrák XXXLutz csoport magyar leányvállalata. Ez a három fővárosi diszkont jellegű Möbelixet valamint a győri Mömax áruházat működtető cég kötött előszerződést január 21-én a Baumax Magyarország Zrt. 12 áruházának és további 6 telephelyének megvásárlásáról” – tájékoztatta lapunkat Simonyi András, az MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezető igazgatója. A 14 Baumax áruház közül a székesfehérvári és a Váci úti bérlemény volt, de a megvásárlás előtt álló 12 sem volt már teljesen a Baumax tulajdonában: a végleges szerződést a hitelező bankok és lízingcégek, valamint a Baumax képviselőivel kötik meg heteken belül.

Így a Lutz csoport térképére felkerülhet Sopron, Pécs, Kecskemét, Szeged, Nyíregyháza és Debrecen. A Győrben és Miskolcon lévő Baumaxok megvásárlása pedig akár azt is lehetővé teszi, hogy a Lutz csoport ott lévő Möbelix illetve Mömax áruháza cégen belüli konkurenciát kaphasson. A következő hónapokban az újonnan vett egységek közül kiválogatják azokat amelyeket a jövőben bútor-lakberendezési áruházként kíván működtetni a cég, a többit pedig részben, vagy egészben bérbe adják vagy értékesítik.

„A Lutz csoport ettől az üzlettől függetlenül is országos lefedettséget, 10-15 áruházból álló láncot tervezett. Azért csak ekkorát, mert amíg a legerősebb három piacon – Ausztriában, Németországban és Svédországban – egy áruházat mintegy 40 ezres vonzáskörzet tart el, nálunk 180-200 ezer lakossal kell számolni hogy eredményesen működhessen az áruház” – mondta Simonyi András, hozzátéve, hogy a cégnek Szegeden és Debrecenben van egy-egy, még a pláza-stop előtt kapott építési engedéllyel rendelkező telke, ahol a jövő év elején elkezdik az építkezést, de már idén is megnyitnak néhány volt Baumax áruházat. Az ügyvezető igazgató szerint a Baumaxok átalakítása költséges lesz, mert a pláza-stop miatt külső hozzáépítésre nem nyílik mód. Ezért a belső átalakítások sok esetben bonyolultabbak lehetnek.

„Ebben a helyzetben azt vizsgálja az anyacég, hogy maradjon-e külön a Möbelix és a Mömax, amelyek kínálata között minimális az átfedés, vagy a két márka legjobb elemeit összeolvasztva egy név alatt hozzanak létre egy új berendezés- és világítástechnikával ellátott láncot. Ennek az új koncepciónak afféle tesztje a Savoya parkban létesülő, közel 6 ezer négyzetméteres eladóterű és 2800 négyzetméternyi raktárral ellátott áruház. Szándékaim szerint ez lenne az a koncepció, amit az egykori Baumax áruházak jó részében is megvalósítanánk” – sorolta a lehetőségeket Simonyi András, kiemelve, hogy tervezik az M0 közelében lévő egyik Baumax áruház átalakítását egy újabb központi raktárrá.

A mostani 6500 négyzetméteres központi raktár Budapesten a gyáli úti áruház mellett van, de több mint 1800 négyzetméternyi raktárral rendelkeznek Miskolcon és hasonló nagyságút bérelnek Dunakeszin is. A hagyományos bútorkereskedelemben ugyanis 60-40 százalékos az eladótér és a raktár aránya. Így a cég a raktárból szállítja házhoz a bútorokat, a vásárlók egyharmada ugyanakkor kéri a bútorok házhoz szállítás utáni összeszerelését is. Az árukészlet legnagyobb része külföldről, az anyacég raktáraiból érkezik. Azért alakult így, mert sok esetben a gyártók nem tudják tartósan biztosítani a minőséget és a szállítási határidőt. „Ez sajnálatosan főként a magyar valamint a délszláv beszállítókra jellemző, de előfordult már lengyel céggel is, hogy garanciális okok miatt meg kellett szakítani a kapcsolatot. Emiatt olvadt tízre a Magyarországon gyártó partnereink száma. Másrészt tapasztalataim szerint általános, hogy a volt szocialista országok gyártói nem tudták felvenni a versenyt a nemzetközi – főleg ázsiai – kínálattal a határok megnyílását követően” – jelentette ki Simonyi András, aki meglehetős tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren, hiszen 1983-ban külkereskedőként kezdett dolgozni, később többek között négy évet töltött az OBI-nál, majd az MMXH Kft. előtt 14 évig az éppen kivonuló Baumaxnál.

Az ügyvezető 2013 augusztusa óta áll az MMXH élén és a március végén záruló üzleti év lesz az első, amikor nyereséges lesz cég – az ötödik áruházzal kapcsolatos beruházások ellenére is. Korábban azért volt veszteséges a cég, mert hat évvel ezelőtt lépett a piacra és a kezdetek sok beruházást igényeltek. Elsőként megvásárolták, majd teljesen modernizálták a Sconto gyáli úti és miskolci áruházát, létrehozták a saját informatikai rendszert és központi raktárt, és megvásárolták az árukészletet.

Az anyacég

Az idén 70 éves osztrák XXXLutz csoport féltucat, különféle nevű áruházláncai összesen 221 egységgel rendelkeznek Európában. A Lutz áruházak főként Németországban, Ausztriában és Svédországban vannak, a Möbelix diszkontok pedig Ausztria mellett elsősorban Szlovákiában, Horvátországban és Magyarországon terjedtek el. A mintegy 2,5 milliárd eurós nettó forgalmú csoport alkalmazottaink száma már meghaladja a 20 ezret. A magyar leányvállalat 150 fős, és minden új áruházzal 30-40 új munkahelyet teremt.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.