BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasút: Ezermilliárdos fejlesztést ígérnek hét év alatt

Ellenzéki honatyák szerint több vasúti mellékvonal bezárása is felmerült egyes tanulmányokban. A fejlesztési miniszter cáfolta az értesüléseket.

„A kormány a korábbi gyakorlattal szemben nem készül mellékvonal-bezárásokra, így ezen a területen nem készülnek háttértanulmányok, hatásvizsgálatok sem” – közölte a parlament honlapján a nemzeti fejlesztési miniszter. Seszták Miklós azt hangoztatta, hogy a kabinet a vasúti közlekedés ügyét elsősorban nem vállalati gazdaságossági, hanem társadalmi kérdésként kezeli. A tárcavezető arra is emlékeztetett, hogy az előző kormányok által bezárt 800 kilométer mellékvonalból 385 kilométeres szakaszon visszaállították a forgalmat.

A kormányzatnál Sneider Tamás érdeklődött a vasúti mellékvonalak bezárásról. A jobbikos képviselő szerint tavaly decemberben a korábbiakhoz hasonlóan nyilván szándékos kiszivárogtatással jelentek meg olyan hírek, melyek alapján a MÁV jelentős kapacitás csökkentést tervez, amelynek részeként 17 mellékvonalon teljesen meg kívánják szüntetni a személyszállítást. Ez szerinte megpecsételné egyes települések sorsát és több száz vasutas is elveszítené a munkahelyét. Sneider azt is felvetette, hogy még tavaly áprilisban a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) 2014/15-ös menetrend egyeztetéseken a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) ismét az egyes térségekre hátrányos változatot erőltette az amúgy is „rossz menetrendeken”.

A szintén jobbikos Magyar Zoltán is azt említette meg, hogy a fejlesztési tárca és a KTI „szakemberei” által kidolgozott és a MÁV-START némely vezetője által is támogatott tervek alapján a távolsági vonatok mintegy 4 százaléka kerülhet ki a 2014-2015-ös menetrendből talán január-február során. Az LMP-s Schmuck Erzsébet és Sallai R. Benedek is szárnyvonal tizedelésekről, menetrend ritkításokról kapott értesüléseket.

Az állítólag érintett mellékvonalak

Esztergom-Kertváros-Almásfüzitő

Székesfehérvár-Komárom

Pápa-Csorna

Székesfehérvár-Sárbogárd

Sásd-Komló

Abaújszántó-Hidasnémeti

Karcag-Tiszafüred

Mátészalka-Csenger

Lajosmizse-Kecskemét

Szentes-Orosháza

Mezőhegyes-Újszeged

Kunszentmárton-Lakitelek

Eger-Szilvásvárad

Szeged-Röszke

Nyíregyháza-Nyírbátor

Rédics-Zalaegerszeg

Balassagyarmat-Ipolytarnóc

Dombóvár-Bátaszék

Kisbárapáti-Siófok

Dunaújváros-Mezőfalva

Mezőfalva-Rétszilas

Balatonfenyves-Somogyszentpál

Seszták miután cáfolta a mellékvonalak bezárását közölte, hogy tárcája a menetrendek folyamatos felülvizsgálatát várja el a vasúttársaságtól is. A MÁV-START Zrt. kötelessége nyomon követni a szolgáltatás minőségét, a költséghatékonyság és a lakosság igényeinek szem előtt tartásával. A rendszeres áttekintés a kapacitáshiányos vonatok, vonalak szolgáltatásának kiegészítésére és a kihasználatlan járatok közlekedtetésének értékelésére egyformán kiterjed.

„A 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszak egyik nagy nyertese a vasút lesz, a rendelkezésre közlekedésfejlesztési források (ez mintegy 1500 milliárd forint) akár mintegy háromnegyede is kötött pályás fejlesztésekben hasznosulhat” – hangoztatta a fejlesztési miniszter. A mintegy 1000 milliárd forint értékű fejlesztést felvázoló Seszták, többek között nagyszabású pályarekonstrukciókat és járműbeszerzéseket is. Azt is hangoztatta, hogy a vasúti személyszállítást – 10 évre megkötött közszolgáltatási szerződés alapján – évente 156 milliárd forinttal, míg а vasúti pályák üzemeltetését 75 milliárd forinttal támogatja а költségvetés.

Egy novemberi kormányrendeletben a 75 millió euró feletti, 2014-2020 között megvalósítandó közlekedési projektek listája jelent meg. Ezek között szerepel 200 és 300 férőhelyes motorvonatok beszerzése, Szombathely, Székesfehérvár, Szolnok vasútállomásainak korszerűrítése. Megemlítik a megyei jogú városok átszállókapcsolatainak fejlesztését, P+R parkolók létrehozását.

A Püspökladány-Debrecen, a Miskolc-Nyíregyháza, a Hatvan-Miskolc, a Kelenföld-Pusztaszabolcs, a Pusztaszabolcs-Dombóvár, a Biatorbágy-Tata, a Székesfehérvár-Veszprém-Boba, a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vonalak korszerűsítését, rekonstrukcióját is felsorolták A listákon szerepel a Déli Duna-híd korszerűsítése, valamint az is, hogy a Békéscsaba-Lökösháza szakaszon megépítenek egy 2. vágányt is. Az ígéretek szerint a fejlesztések lehetővé teszik – a szolgáltatás színvonalának javítása mellett – a vonatok óránkénti 160 kilométeres sebességét, így a menetidőn is jelentősen rövidítenek.

Székesfehérvár-Komárom

Pápa-Csorna

Székesfehérvár-Sárbogárd

Sásd-Komló

Abaújszántó-Hidasnémeti

Karcag-Tiszafüred

Mátészalka-Csenger

Lajosmizse-Kecskemét

Szentes-Orosháza

Mezőhegyes-Újszeged

Kunszentmárton-Lakitelek

Eger-Szilvásvárad

Szeged-Röszke

Nyíregyháza-Nyírbátor

Rédics-Zalaegerszeg

Balassagyarmat-Ipolytarnóc

Dombóvár-Bátaszék

Kisbárapáti-Siófok

Dunaújváros-Mezőfalva

Mezőfalva-Rétszilas

Balatonfenyves-Somogyszentpál -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.