BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nő a GE központja

Az idén már több mint 200 fővel bővült a GE budapesti globális szolgáltató központjában dolgozók száma, jelenleg 1200-an tevékenykednek a létesítményben. A társaság havonta mintegy ötven fős bővítést tervez, a növekedés miatt júliusban új irodába költöznek.

Havonta mintegy 50 fővel bővül a GE budapesti globális szolgáltató központjában dolgozók száma, jelenleg már 1200-an vannak a létesítményben – nyilatkozta lapunknak Bjorn Bergabo, a GE Global Operations Európáért felelős ügyvezető igazgatója.

A fejlődés ütemét jól mutatja, hogy csak az idén már több mint 200 embert vettek fel a központba. Tegnap adták át azt az irodaházat, amelybe a további Global Operations munkatársakat, valamint pár GE üzletágat is beköltöztetnek majd. Bjorn Bergabo szerint júliustól veszik majd birtokba az épületet, és a Global Operations-nél a következő hónapokban is igen dinamikus növekedést terveznek, az elképzelések szerint 2017-ig 2000 fősre bővítik majd a budapesti központot. A tavaly februárban megnyitott budapesti létesítményből a GE különböző vállalatait szolgálják ki, főként Európában. A központ többek között pénzügyi, humán erőforrás, IT és számlázási területeken nyújt támogatást a társaság érdekeltségei számára, de az év folyamán ellátási lánc, jogi és adózási területekkel bővülhet a kínálat – jelezte Bjorn Bergabo.

A gyors növekedés ellenére egyelőre nem jelent problémát a megfelelő munkaerő megtalálása. A magyar munkavállalók jól képzettek, mind a nyelvtudást, mind a műszaki ismereteket figyelembe véve. A budapesti létesítmény jelentős mértékben hozzájárul a társaság egyik fő célkitűzésének, az egyszerűsítésnek a megvalósításához. A központnak köszönhetően ugyanis az általa kiszolgált vállalatoknál erőforrások szabadulnak fel, amelyeket a növekedés gyorsítására, illetve az innovációra fordíthatnak.

Tavaly mintegy 1600 milliárd forintos bevételt produkáltak a GE magyarországi érdekeltségei, ami 9 százalékkal nagyobb a 2013-asnál – mondta el Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke. A forgalom 99 százaléka exportból származott. A cég évente mintegy 13 milliárd forintot fordít hazai üzemeiben az eszközök, berendezések szinten tartására, de efölött még jelentős kutatás-fejlesztési (k+f) költése is van. Az elmúlt négy évben közel négyszeresére nőtt az az összeg, amelyet a vállalat Magyarországon k+f-re fordít, tavaly elérte a 7,2 milliárd forintot. „A szolgáltató központ mellett a többi részlegnél is folyamatos a fejlesztés, így például az egészségügyi megoldásokat fejlesztő GE Healthcare-hez csak tavaly 150 szoftvermérnököt vettünk fel. Az idén terveink szerint lezárjuk ennek a szektornak a bővítését, további 40-50 fővel bővül majd, így összesen 600-an dolgoznak majd itt” – közölte Joerg Bauer. A cégvezető szerint a vállalaton belül hatalmas a verseny a kutatás-fejlesztési projektekért és munkahelyekért, ezért kiemelkedő teljesítménynek számít, hogy Magyarországon ekkora központot sikerült létrehozni.

Folyamatos fejlődés

A GE 25 évvel ezelőtt a Tungsram többségi részesedésének megszerzésével jelent meg Magyarországon, napjainkra pedig a folyamatos terjeszkedésnek köszönhetően a társaság hét üzletága képviselteti magát nálunk. A vállalat 12 üzemet és három technológiai központot tart fenn az országban. A gyárakban többek között gázturbinákat, ultraszűrős víztisztítóberendezéseket, olaj- és gázipari eszközöket állítanak elő, de repülőgéphajtómű-javítást is végeznek nálunk. A vállalat mintegy 13500 főt foglalkoztat Magyarországon, tavaly az 1600 milliárd forintos bevétel mellett 360 milliárd forintos üzemi eredményt értek el.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.