Igazi kiskirály jön Kölnből

Ma már a szemünk sem rebben, ha egy kisautóból 200 lóerőt préselnek ki, pedig évtizedekkel ezelőtt ennek még a fele is elég volt, hogy zsebrakétát faragjon a legkisebb Fordból. Azóta már nem a Fiesta a legkisebb a kínálatban, akkorára mégsem nőtt, hogy ennyi erő elvesszen benne. Bár túltöltéssel a 182 lóerős kivitel is képes 200 lóerő leadására, a megpiszkált 1,6-os turbós benzines már stabilan tudja a megnövelt teljesítményt 5700 helyett 6000-es fordulaton, túltöltéssel pedig 215 lóerőre képes.

Nyomatékleadása is megváltozott, a korábbi 240 Nm helyett 290-et tud, az 1600–5000 közötti tartomány helyett 2500–4000 között. A végáttételt is rövidebbre vették, 0-ról 0,2 másodperccel hamarabb éri a 100 km/órát. Ennyivel még nem végeztek, áttervezték a 15 milliméterrel leültetett ST-futóművet, a stabilizátorrudak és a lengéscsillapítók átméretezésével javítottak az útfekvésén, az áttétel lerövidítésével és a kormánycsukló átalakításával pedig közvetlenebb lett az irányíthatóság és javult a visszajelzés középállásnál. A változtatások talán nem is lennének szembetűnőek, ha nem hangolták volna össze az egészet, és szokásuk szerint nem hozták volna ki a legtöbbet a konstrukcióból éppen a modellciklus végére.

Mindez azonban másodlagos, hiszen az utastérben a félelmetes oldaltartású Recaro üléseké, az ST sportkormányé, a fémpedáloké és az ezüst-piros váltógombé a főszerep. Miután beindítottuk a motort, csak rájuk koncentrálunk, hiszen már az üléspozíció is sokat sejtető – kár, hogy egy bizonyos dőlésszög után billegni kezd a nagyszerű sportülés. Minden kéznél van, a messzire nyúló műszerfal ellenére sem „veszünk el” a Fiestában, sőt, ezúttal a kettéosztott A-oszlop sem nehezíti a kilátást. Gázadásra rögtön felpörög a motor a 2000-es tartományba, ahonnan őserővel indul meg az alig 1,2 tonnás autó. Elképesztő, de még a leszabályozás környékén is van benne szufla, amit nem fél használni. A mesterségesen felerősített motorhang is kellemes tónusban szól, egyre dinamikusabb vezetési stílusra hangolva a vezetőt, aki azon kapja magát, hogy mindig a szükségesnél jobban pörgeti az ST200-ast. A rövid úton járó, néha kissé pontatlan váltóval öröm a kapcsolgatás, turbómotortól szokatlanul erős a motorfék, hajtás közben úgy érezzük, az egész autó kívánja a száguldást.

A nagyobb gázadásra ficánkolni kezdő kormány figyelmet igényel, a futómű viszont tapad, fordul, minimálisan alulkormányzott, inkább a háta tör ki, cserébe betonkemény, nem csak úthibákon üt, az M0-son is zötyögősen fut. Mégsem válik pattogóssá a felfüggesztés, kifejezetten rossz, javítgatott aszfalton is becsületesen kapaszkodik. Kompromisszumot persze a Fordnál is vállalnunk kell. Az ST200-as felára 1 100 000 forint, választási lehetőség nincs, csak szürkében, grafitszürke, 17 colos könnyűfém felnikkel, háromajtós karosszériával vihetjük haza, az extralistát apróságokkal fokozhatjuk. Lehet, hogy a teljesítménynövelésen kívül minden apró finomításon átesett „sima” ST jobb vétel, de abban biztosak lehetünk, hogy az évfordulós széria túlélői klasszikussá érnek.