BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több halrúddal is meggyűlt a baja az élelmiszerbiztonsági hivatalnak

Számos hibát talált a halrudacskák legfrissebb terméktesztje során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 15 esetben hatósági eljárást indítottak – közölte a hivatal.

A Nébih összesen 30 gyorsfagyasztott, panírozott, elősütött halrudacskán végzett minőségi és biztonsági vizsgálatokat. Az élelmiszerbiztonsági szempontoknak valamennyi termék megfelelt. A hivatal szakemberei mérték többek között a termékek fehérje- és sótartalmát, a nehézfém szennyezők előfordulását, valamint elvégezték a halfajok azonosítását, és ellenőrizték azok jelölését is.

Forrás: AFP

A laboratóriumi vizsgálat során megállapították, hogy a nehézfém tartalom egyik terméknél sem haladta meg a jogszabály által megengedett határértéket, a sótartalom is megfelelt a jelölésen feltüntetett értéknek, két termék esetében a jelöltnél alacsonyabb fehérjetartalmat mutattak ki.

Kiemelték, hogy a termékek nagyobb részét halfiléből készítik, de sok olyan termék is található a piacon, amelyek alapja aprított, vagy darált halhús, illetve halhúspép. Ha a halrudacska nem filé alapanyagból készült, arról a vásárlót egyértelműen tájékoztatni kell a termék megnevezésében.

Ezért súlyos hibának számított, ha a termék megnevezés nem megfelelő volt. Hozzátették: kisebb hiányosságnak számítottak a tápértékjelöléssel és az adalékanyagok pontatlan megjelenítésével kapcsolatos eltérések.

A szakemberek 13 terméknél ellenőrizték a fajazonosságot, amely során egy esetben találtak eltérést a jelölt és a laboratórium által megállapított faj között. A laboratóriumi vizsgálat csomagoláson feltüntetett „chilei szürke tőkehal” helyett „észak-csendes-óceáni hekk” halfilé tartalmat állapított meg.

A Nébih három esetben figyelmezteti a vállalkozásokat, és kötelezi a hibák kijavítására, a súlyosabb jelölési hibák miatt 12 terméknél pedig összesen 600 ezer forint élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki – közölték.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.