BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Román futárszolgálatot vehet a Magyar Posta

A Magyar Posta, valamint a Mid Europa és a Warburg Pincus befektetési alapok is versenyben vannak az Urgent Cargus, a második legnagyobb román futárszolgálat megvásárlásáért – írta csütörtöki számában a Ziarul Financiar.

A lap információi szerint mindhárom vállalat szerepel a befektetők rövid listáján, akik megvásárolhatják a romániai céget az Abris Capital Partners befektetési alaptól. Ez utóbbi az év elején jelezte szándékát, hogy eladná a Cargust. A 150-170 millió euróra becsült tranzakcióról szóló szerződést már az idén aláírhatják a felek.

Fotó: MW

A román gazdasági napilap úgy tudja, a Mid Europának vannak nagyobb esélyei, hogy átvegye a vállalatot, noha korábban visszaléptek, majd ismét jelezték vásárlási szándékukat.

Az Urgent Cargusnak 2600 alkalmazottja és szerződéses bedolgozója van. A cég honlapján elérhető adatok szerint egész Romániát lefedik, 14 regionális elosztó központjuk és 72 fiókjuk van. Évente több mint 8 millió szállítást biztosítanak, havonta 35 ezer ügyfelet szolgálnak ki. A vállalat az idén 80 millió euró árbevételt tervezett.

https://www.vg.hu/vallalatok/tobb-szaz-csomagkezbesitot-alkalmazna-magyar-posta-2-678181/

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.